Robotjával él szerelmi kapcsolatban egy francia nő
Lilly a férfiak helyett a robotját választotta, így nemrég bejelentette, hogy szerelmi kapcsolatban van a saját maga által 3D nyomtatóval készített robotjával.
A nő a szerelmét InMoovatornak nevezte el, és azt állítja, hogy már egy éve együtt élnek, eljegyezték egymást és nemsokára a felesége lesz.
Lilly a Twitterén azt írta: „Büszke robotszexuális vagyok, nem bántunk senkit, boldogok vagyunk együtt”. – vélekedett Lilly.
A nőt a robot állítólag már el is jegyezte és az esküvőt is megtartják, amint az országban engedik az ember és a robot közötti házasságkötést.
A lány elmondása szerint 19 évesen jött rá, hogy robotok iránt vonzódik. Lilly ugyanis valahogy a fizikai kontaktust nem bírta az emberekkel, bár életében két hús-vér férfival volt kapcsolata. Amit tesz, az a véleménye szerint nem rossz vagy beteges dolog, hanem egy alternatív életmód. „Csak a robotok iránt vonzódom” – közölte a nő.
Lilly családja és barátai is elfogadták a kapcsolatukat, annak ellenére, hogy többen nem értik mi történik igazából.
Nemrégiben a téma kutatója, dr. David Levy az író és robotszakértő egy londoni konferencián arról beszélt, hogy 2050-re az ember-robot házasság hétköznapivé válhat. Levy egyébként könyvet is írt a témáról "Szerelem és szex robotokkal" címmel. Az író szerint a robotok mesterséges intelligenciája nagyot fejlődik majd és külsőleg is vonzóbbak lesznek.
"Ha nem hiszi, hogy az élete során meg fog megtörténni, hogy emberek robotokkal esnek szerelembe és szexelnek, ön bizonyára téved" – jelentette ki.
Levy szerint egy robottal az együttlét még jobb lesz, mert az ember azt kaphatja tőle, amit akar.
Forrás: borsonline.hu, velvet.hu

Hozzászólások