Saját ruhamárkával lett sikeres a 10 éves lány, akit csúfoltak az iskolában

Kheris Rogers még csak 10 éves, de már megtapasztalta milyen kegyetlenek tudnak lenni a vele egykorúak.

 


A kislányt első osztálytól kezdve bántották a sötétebb bőre miatt és folyamatosan csúfolták. Kheris teljesen kikészült és úgy érezte nem bírja tovább. Aztán mégis sikerült felállnia a padlóról és visszavágott társainak.



A lány saját ruhamárkát tervezett, amely bejött és nagyobb sikereket ér el vele. Kheris ugyanis feliratos pólókat készített, a kollekciónak pedig a Kheris Flexin’ In My Complexion (nyers fordításban: megmutatom a komplexusom) nevet adta.



Az internetezők pedig felfigyeltek rá és odavannak Kheris őszinteségéért. A pólók feliratain a korábbi bántó szövegeket jeleníti meg és büszkén hordja azokat.



A kislány szerint ő nagyon bátornak érzi magát, mikor a pólóit felveszi és hálás a sok szeretetért, amelyet a rajongói adnak neki. Reméli, hogy a ruhái viselésével mások is majd jobban érzik magukat és magabiztosabbak lesznek.

Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com