Sokkoló! Elveszítette lábait és kezeit is a szépészeti beavatkozás miatt

Egy nő elveszítette lábait és kezeit is egy rosszul sikerült szépészeti beavatkozás miatt. Magas árat fizetett.


Apryl Michelle Brow csak nagyobb feneket akart magának csináltatni, amely egy négyszeres amputációhoz vezetett. Csupán 24 óra választotta el attól, hogy meghaljon.

A nő a fekete piacról szerezte be a szilikonos injekciókat, amelyekről hamarosan kiderült, hogy fürdőszobában használt szigetelőanyagot tartalmaztak.

snf26bum2---_1734537a

A 46 éves fodrász a hiúságát hibáztatja azért, hogy megvette a kétes eredetű szert. Elmondta, hogy senki más nem hibáztatható a tettért, csakis ő. Mindenkivel szeretné megosztani történetét, hogy mások ne járhassanak így.

snf26bum8---_1734533a

A teste masszív allergiás reakciót adott ki az idegen anyagra, amelyen csak az amputálás segített. 2004-ben változott meg az élete, amikor két ismeretlen nő kínálgatta termékeit a szalonban, ahol dolgozott. A nő azonnal kapott az alkalmon, hiszen tökéletes hátsó szeretett volna magának. Apryl sajnos megbízott a nőben, hiszen annyira hivatalosnak tűnt a külseje. A nő túl későn keresett orvosi segítséget, mert szégyellte tettét. Később már csak az amputálás menthette meg az életét.
Mostanra már teljes életet él két lányával együtt.

forrás: TheSun

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com