Svájc legőrültebb kis hegyi házikója

A világ legextrémebb helyen lévő házikóját svájci Alpokban kivitelezték a lehető legmagasabban, ahol még lehetett egy kalibát építeni.


A Solvay hut igazán nem mondható kalibának, inkább egy igen igényes kis extrém helyen épült házikónak. Akik erre járnak nyugodtan meg is pihenhetnek. A Matterhorn hegycsúcsán lévő házikó Svájc legnagyobb hegymászó csoportjának tulajdonát képezi. A kis ház bizony az erre járó megfáradtaknak egy igazi pihenést és felüdülést jelent, amikor betérnek.

1

Aki hegymászásra vállalkozik, annak igen nagy megpróbáltatásokon kell keresztül menni. A hegymászók elérhetik ezen a környéken álmaikat, a hegycsúcs elérését. Azonban, a ház csak vészhelyzetben használandó az extrém fáradtság állapotában lévő hegymászóknak.

4

2

3

5

6

7

8

Forrás: lajk.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com