Svájcban értékeikkel kell fizetniük a menekülteknek az ellátásért

A svájci hatóságoknál a menedékkérőknek az országba való beutazáskor le kell adni az ezer frank – kb. 290 ezer forint – feletti értékeiket.


Mindezt azért, hogy hozzájáruljanak az ott tartózkodásuk és ellátásuk költségeihez.

A napokban a svájci állami tv (SRF) számolt be a menekültügyi törvény előírásáról. A 10 vor 10 című adásában egy szíriai apát mutattak be, aki eladta a családi házát, hogy tudjam miből fedezni a család menekülését.

e68898dfc7c3a52dc92d174006660b28

Ő arról beszélt, hogy amikor Svájcba megérkeztek kb. 2 ezer frank volt nála. Ebből azonban csak 1000-et tarthatott meg, a többit le kell adnia.

Erről pedig elismervényt is kapott. A svájci menekültügyi államtitkárság (SEM) is megerősítette az évek óta alkalmazott gyakorlat létezését.

A jogszabály szerint a menekülteknek ki kell venni a részüket az ügyükben felmerülő eljárási- és végrehajtási költségekből. Emellett vissza kell fizetni a kapott szociális juttatásaikat, mihelyt erre van lehetőségük.

dd960bd9c49cd901201b98cfc2f5fceb

"Így ha a menekültek munkába állnak, le kell adniuk bérük 10 százalékát legfeljebb 10 éven át, vagy amíg a befizetett összeg el nem éri a 15 ezer frankot (4,3 millió forintot)" – közölte Lea Wertheimer, az államtitkárság szóvivője.

"Aki hét hónapon belül önként elhagyja az országot, a beszedett pénzt visszakapja"- hangsúlyozta.

7e04f578fcb34d234aa14562051981f3

Tavaly Svájcban a hatóságok a 112 menedékkérőtől kb. 210 ezer frank, azaz több mint 60 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat és pénzt.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Akármilyen hihetetlenül hangzik, már több mint 300 ezren nézték meg a videót.

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Polk megye seriffhelyettese a raboknak köszönheti életét.

Zseniális: a bőrönd, amely ráülve viszi a tulajdonosát - videó

Zseniális: a bőrönd, amely ráülve viszi a tulajdonosát - videó

Forradalmi újítás a bőrönd, amely cipelés helyett szállítja az utazni vágyót.

Senki sem akarja örökbe fogadni ezt a szegény menhelyi kutyust

Senki sem akarja örökbe fogadni ezt a szegény menhelyi kutyust

A gondozók sem értik miért nem kell senkinek a kutyus, aki annyira vágyik szeretetre.

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

A legfőbb személyiségjegyeidet buktatja le az a figura, amelyiket a legbolondabbnak választod.

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

A francia művész azt akarta megtudni mekkora mennyiségű szemetet tud felhalmozni.

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

A 128 éves férfi önéletrajzi könyve szeptember végén jelenhet meg.

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Nagykörű, 2017. június 19.

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

Budapest, 2017. június 19.

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Egy amerikai kórházban külön megünneplik a pici babák legapróbb erőfeszítéseit is.

http://ujhazak.com