Szabályos piramis a Holdon, avagy a földönkívüliek jelenléte égi kísérőnkön! – videó

Úgy tűnik, a NASA tovább fokozza az ufó hívők kedélyét, akik szerint nem is muszáj a Marsig menni, mert égi kísérőnkön is hátborzongató földönkívüli objektumokra találhatunk.


Az amerikai törvények szerint a NASA felvételei közkincsnek számítanak, amelyekre a szakemberek és az ufó vadászok is rápillanthatnak. Sőt, alaposan is átnézhetik. Felháborítónak találják az amatőrök, hogy a profik látáskörét elkerüli a lényeg.
Ezt azzal indokolják, hogy a szakemberek már ebbe az egészbe belefásultak!

1

Az ufó kutatók borzasztónak találják, hogy a szakemberek mindent tudományosan meg akarnak magyarázni és így a lényegen egyszerűen átsiklanak.

2

Létezik egy önjelölt marsi régész is, aki szerint a piramisszerű építmény nagyon figyelemreméltó égi kísérőnkön, a Holdon!

Hozzáteszi, hogy nem ez az egyetlen anomália, a Holdunkon, hanem ezen kívül létezik rengeteg városszerű struktúra és más egyéb mozgó objektum.

3

Elismerhető a dolog, amire nem adott magyarázatot a NASA, azt egy videóban összegyűjtötte. Azt gondolja, hogy a felvételek alapján bizonyítható, hogy a Holdon mindmáig laknak idegenek.



A lelkes kutató szerint a Holdon létezik egy kolónia, amelynek létezéséről a mai napig tudomása van az Amerikai Űrkutatási Hivatalnak.

A régész-ufó vadászok által Holdon felismert struktúrákat kellőképpen kell kezelni, mert az emberiségre- agyára, elképzeléseiket történelmi földi közismert dolgokat akarnak rávetíteni. Mint a piramisokat!



Forrás: YouTube, napiufo.hu

Hozzászólások

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

A férfi mindenét eladta, otthagyta állását és egy mikrobusszal vágott bele élete nagy kalandjába.

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

A bankár és az orosz modell kapcsolatának végét a férfi autója sínylette meg leginkább.

Már a Nestlé is leretusálta a keresztet a görög joghurt dobozáról

Már a Nestlé is leretusálta a keresztet a görög joghurt dobozáról

Újabb multicég terméke okozott a botrányt a vásárlók körében.

Miss Elsüllyeszthetetlen, aki túlélte az Olympic, a Titanic és a Britannic tragédiáját

Miss Elsüllyeszthetetlen, aki túlélte az Olympic, a Titanic és a Britannic tragédiáját

Stewardessként dolgozott az óceánjárókon Violet Constance Jessop.

A legrémisztőbb sztorik Disneylandből

A legrémisztőbb sztorik Disneylandből

Tizenhat eset, amikor a szórakozni vágyók szörnyű kínokat éltek át a vidámparkokban.

Muszlim ünnepnapot vezetnének be Németországban

Muszlim ünnepnapot vezetnének be Németországban

A német politikusok szerint a keresztényeknek is vannak ünnepei, akkor a muszlimoknak is lehetnek.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

Kóbor kutya trollkodott bele a brazil ifjú pár esküvőjébe – fotók

Kóbor kutya trollkodott bele a brazil ifjú pár esküvőjébe – fotók

A fiatalok először meglepődtek, azután elfogadták a hívatlan vendéget.

Szexi tűzoltók jótékonyságból pózolnak cuki kisállatokkal

Szexi tűzoltók jótékonyságból pózolnak cuki kisállatokkal

Az ausztrál lánglovagok eddig több, mint kétmillió dollárt gyűjtöttek az akciójukkal.

http://ujhazak.com