Százezer denevér pusztult el az Ausztráliát sújtó hőhullámban

Hozzávetőleg százezer denevér hullott alá az égből és pusztult el az Ausztráliát sújtó hőhullám miatt az ország Queensland szövetségi államában, annak is elsősorban a délkeleti részén.

A földet és a fákat mindenütt az állatok teteme borítja, a tájkép sokakat Alfred Hitchcock filmjeinek hangulatára emlékezteti - írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap, amely szerint a természetvédők nagyjából 25 denevérkolóniában tapasztaltak tömeges pusztulást.

bat_2784416b

"Szörnyűséges, kegyetlen módja ez a halálnak" - mondta Louise Saunders környezetvédő a The Courier Mail című helyi újságnak, hozzátéve, hogy 43 Celsius-fok felett a denevérek nem tudnak a levegőben maradni, ők pedig csak annyit tudnak tenni, hogy elaltatják azokat a példányokat, amelyek halálukon vannak.

Közegészségügyi szakemberek arra figyelmeztették a queenslandi lakosokat, hogy a vírusveszélyek miatt ne nyúljanak a denevérekhez, amelyek közül a még életben lévők haraphatnak vagy karmolhatnak. Így is 16 ember szorult orvosi ellátásra, mert nem fogadta meg a tanácsot.

Az állatok tetemeinek bűze már az olyan nagyvárosok lakóit is zavarja, mint Brisbane. A hatóságok szemétgyűjtőket helyeztek ki, hogy abba gyűjtsék a sok ezernyi döglött denevért.

Természetvédők attól tartanak, hogy a hőhullám katasztrofális hatással lehet az állam vadvilágára.

(http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/australiaandthepacific/australia/10558183/100000-bats-fall-dead-from-the-sky-during-a-heatwave-in-Australia.html)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com