• 8 ℃ / 20 ℃

Százmilliók válhatnak szegénnyé a klímaváltozás miatt 15 éven belül a Világbank szerint

A Világbank szerint több, mint 100 millió embert fenyeget a szegénység a klímaváltozás miatt.


Mindezt a kutatók az elkövetkező másfél évtizedre jósolják. Ennek oka elsősorban a mezőgazdasági termelésre és a fertőző betegségek terjedésére gyakorolt hatás –írták a vasárnapi stockholmi jelentésében.

ehezes-AFP_705

A dokumentumot az ENSZ párizsi klímakonferenciája előtt néhány héttel adták ki.
Ebben többek között az szerepel, hogy a klímaváltozás negatív hatásai az átlagnál súlyosabb módon érintik a szegényeket. Ennek az az oka, hogy ők nincsenek igazán felkészülve a tengerszint emelkedésének, az áradások, a szárazság és a hőhullámok növekvő száma miatti veszélyekre.

A szegény emberek ugyanis "kevesebb erőforrással rendelkeznek és kevesebb támogatást kapnak családjuktól, a közösségtől, a pénzügyi rendszer részéről és még a szociális védőhálótól is megelőzésre, az alkalmazkodásra és a (klímaváltozás hatásainak) átvészelésére" -  áll a szervezet jelentésében.

ehezes2-AFP_705

Az éghajlat változása főleg a mezőgazdasági termelésen keresztül lesz majd hatással a szegényekre. A Világbank előrejelzése szerint 2030-ig 5 százalékkal, 2080-ig pedig 30 százalékkal csökkenhetnek a termelési hozamok az egész világon.

A második számú kockázat pedig a malária és egyéb fertőző betegségek elterjedése, illetve az ezek miatti és általában véve a hőmérséklet növekedése által létrejövő termelékenység csökkenés.

ehezes1-AFP_705

A Világbank által kiadott jelentés szerint a szárazságnak kitett emberek száma 2030-ig 9-17 százalékkel, 2080-ig pedig már 50-90 százalékkal növekszik.

Afrikában az élelmiszerárak a következő 15 év alatt 12 százalékkal nőnek, a legszegényebb háztartásokban élők már ma is a keresetük 60 százalékát költik élelemre.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

A hitszónok bejegyzése nagy botrányt váltott ki a szingapúri lapban.

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

A férfi mindenét eladta, otthagyta állását és egy mikrobusszal vágott bele élete nagy kalandjába.

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

A bankár és az orosz modell kapcsolatának végét a férfi autója sínylette meg leginkább.

Már a Nestlé is leretusálta a keresztet a görög joghurt dobozáról

Már a Nestlé is leretusálta a keresztet a görög joghurt dobozáról

Újabb multicég terméke okozott a botrányt a vásárlók körében.

Miss Elsüllyeszthetetlen, aki túlélte az Olympic, a Titanic és a Britannic tragédiáját

Miss Elsüllyeszthetetlen, aki túlélte az Olympic, a Titanic és a Britannic tragédiáját

Stewardessként dolgozott az óceánjárókon Violet Constance Jessop.

A legrémisztőbb sztorik Disneylandből

A legrémisztőbb sztorik Disneylandből

Tizenhat eset, amikor a szórakozni vágyók szörnyű kínokat éltek át a vidámparkokban.

http://ujhazak.com