Szegedi taxis szenteste ingyen viszi haza a kisgyerekeket a kórházból

Berinszki Zoltán idén ingyen viszi haza szenteste a kisgyerekeket a klinikáról, hogy családjukkal legyenek.

A férfi ezzel a nehéz helyzetű családok karácsonyát akarja szebbé tenni. A taxis mindezt teljesen ingyen vállalta, amelyhez saját kislányával történtek adtak inspirációt. – számolt be róla a Délmagyar.

Zoltán olyan kisgyerekek hazaszállítását vállalta, akiknek azért kellene a kórházban tölteni a karácsonyt, mert a szüleiknek nincs pénzük az útiköltségre.

Amennyiben az állapotuk miatt mégsem hagyhatják el a klinikát, akkor a családjukat fuvarozza el hozzájuk, mert szerinte a lényeg, hogy együtt legyenek.
Zoltán azt szeretné, ha az ő kezdeményezéséből egy országos akció jönne létre. Mióta kiderült mit tervez, már néhány magánszemély és egy másik szegedi taxis is csatlakozott hozzá, és mások is segítségüket is ajánlották fel. A Facebookon létrehoztak egy a Taxisok a gyerekekért csoportot, ahol már többen jelentkeztek, hogy részt vennének a kezdeményezésben.

A lap cikke szerint Zoltán egy személyes élmény miatt határozta el, hogy ilyen módon segít az ünnepek alatt. A kislánya ugyanis 2006-ban egy vírus miatt lebénult, így az év végi ünnepeket a klinikán kellett töltenie.
Zoltán fel akarta vidítani kislányát, ezért január elsején egy utastérnyi lufit vitt be a kórházba, amelyek egy szilveszteri buliból maradtak meg. A kislánya pedig örömében szétosztotta azokat a betegtársai között.
“Sosem felejtem el azokat a mosolygós kis arcokat” – mondta el a férfi a lapnak.
Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com