Székely városoké a töltött káposzta főzésének új világcsúcsa

Az egy edényben főzött legnagyobb mennyiségű töltött káposzta Guiness-világcsúcsát állították fel szombaton Székelyudvarhelyen – írja a Székelyhon portál.

A világcsúcs felállításában Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy 250 önkéntese vett részt a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Az önkéntesek mesterszakácsok irányításával 27 104 tölteléket, 2,96 tonna töltött káposztát készítettek. A töltelékeket egy helyi mesterek által készített 4,58 köbméter űrtartalmú edényben főzték meg.

1

A világcsúcsot a Guiness World Record Londonból érkezett bírája hitelesítette. Annabel Lawday a pénteki előkészületeket is figyelemmel követve megállapította, a közösség igazán megdolgozott a sikerért. A világcsúcs szinte kétszerese a korábbinak, amit a vajdasági Adán Gali Zoltán vendéglős és csapata állított fel 2011-ben. Az adaiak 1418 kilogramm töltött káposztával kerültek be a világcsúcsok könyvébe.

2

3

A Világrekord a közösségért elnevezésű akció célja a hátrányos helyzetűek megsegítése volt. Miután átvették a Guinness-diplomát, a kezdeményező nagyáruház képviselői elmondták, bár a rekorddöntésben a töltelékek súlya számított, a rászorulók segítésében viszont ezek száma volt fontos, ugyanis az áruház minden elkészült töltelék után egy lejt adományozott a partnervárosok által javasolt intézményeknek. http://www.szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/vilagrekordot-dontottek-szekelyudvarhelyen

MTI

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com