Szellemet idézett egy nő, az halálosan megfenyegette, majd bekövetkezett a legdurvább - kőkemény történet!

Lement a nő az amatőr szellemidézés alfájába, de komoly tanulsággal tért vissza.

Egy kétgyermekes nő (Kilbarchan város, Renfrewshire, Skócia) belekóstolt a szellemidézésbe, de csak úgy felületesen, csak úgy megkapargatva a felszínt... Hát ehhez képest mélyen megrázta a túlvilági reakció.

Egy biztos: ha minden úgy igaz, ahogy Angela Jackson a Daily Mirrornak elmondta, akkor szellemidézéssel nagyban befolyásolta az életét.

angela

Az egész egy spiritiszta összejövetelen kezdődött, ahol Angela Jackson egy csésze teával a terem végébe húzódott. A színpadon álló nő mégis kiszúrta magának. Ránézett és elkezdte énekelni régi idők amerikai énekesének, Jim Reevesnek a „Welcome to my world...” című dalát. A médium egyre jobban belejött, Angela Jackson pedig egyre jobban feszengett zavarában, nehezen állta a nő komoly tekintetét. Majd hirtelen kapcsolt: beugrott neki, hogy ez volt 20 éve elhunyt édesapja kedvenc dala!



Egyszer csak abbamaradt az ének, a nő pedig azt mondta (avagy imígyen szóla): "Az apád figyelmeztet téged. Arra készülsz, hogy egy Ouija táblával szellemet idézz, de ne tedd! Semmi jó nem fog kisülni belőle." A nő ezt úgy értette, ne üsse bele az orrát olyasmibe, amihez nem ért. Angela Jacksonnak leesett az álla. A nőnek ördöge volt: tényleg többször motoszkált már a kis fejében, hogy mi lenne, ha...?


horror animated GIF


Angela gyerekkorától hitt a túlvilági életben, az álmai pedig többször "bejöttek". Egyik éjjel azt álmodta, hogy édesapja nem lesz velük az elkövetkező Karácsonyon. (Parácsony.) Néhány hónapra rá apjánál rákot diagnosztizáltak. A férfi hamarosan el is hagyta őket, a túlvilágra költözött.

Angela Jackson úgymond gyakorolni kezdett a Ouija- vagy szellemtáblán, persze, mint a Daily Mirrornak elmondta, ez elég kockázatos volt, hiszen nem tudni, kit hív be odaátról, lehet, hogy egy démont vagy egy gonosz szellemet. Ám dacára a spiritiszta által „közvetített” atyai jótanácsnak, nem bírta magát lebeszélni a szellemidézésről.

Egyik este Angela a szomszédokhoz kapott meghívást egy italra amikor is szóba került a Téma, majd Angela meglepődve tapasztalta, hogy a javaslat nyomán, miszerint próbálják ki a szellemtáblán való idézést, az ehhez szükséges, igaz, maguk gyártotta, kellékek is előkerültek. Egyszóval törökülésben leültek hárman az amatőr módon meggyártott Ouija tábla körül, gyertyafény, felfordított whiskys pohár.



Majd a pohár megmozdult, ekkor a szomszéd pár férfi tagja, Robert megkérdezte: „Kit szeretnél, hogy beszéljen?” A pohár elindult a betűkön, míg nem kiírta, hogy A-N-G-E-L-A. Ezt követően azonban a pohár nem állt meg, tovább haladt a betűkön, s amit akkor kiolvastak, arra Angela azt reagálta a másik kettőnek: „Ez egyáltalán nem vicces.”


Mire Robert: „De Angela, mi nem csináltunk semmit” - és visszakapta az ujját a felfordított pohár aljáról.


A szellemtáblán a következő üzenet állt össze a mozgó pohár útmutatása alapján: „Halál rád, k*rva”.

Mindeközben nagy csattanással magától becsapódott a nappali ajtaja, felsikoltottak.



Angela, immár egyedül tartva az ujját a poháron, tovább kérdezett: „Ki vagy te?” Erre a szellem azt írta: „Egy gyilkosság áldozata”.

Majd: „Ahogy Te is az leszel”. Mire Angela ismét megkérdezte, hogy ki ő. A válasz az volt: „A Sátán.” Angela azt kiáltotta: „Nem félek tőled, menj a pokolba!”

Erre a pohár lerepült az asztalról és a falnak csapódva darabokra tört. Gyorsan elfújták a gyertyát és a szomszéd férfi azt mondta, ezt soha többé nem szabad csinálniuk.


Az elkövetkező hónapok alatt Angela meggyőzte őket, hogy próbálkozzanak újra, hiszen nem őket fenyegette meg a szellem, már pedig a nő többet akart tudni, de a szellem nem tért vissza.


Majd egyik éjjel rémálmot látott: egy férfi kalapáccsal támadt rá, hogy végezzen vele. Akkor úgy döntött, soha többé nem kísérti az Istent, mert érezte, hogy túl messzire ment, megfogadta, hogy nincs több Ouija tábla, nincs több idézés.



A szomszédok időközben elköltöztek, Angela is próbálta magában lezárni a dolgot, de közben mindvégig olyan érzése volt, „mintha valaki rajta tartaná a szemét.” Majd egyik alkalommal, amikor elindult otthonról, hogy meglátogassa a közelben lakó 28 éves fiát, Darrent, bezárta a bejárati ajtót és annak rendje-módja szerint elindult lefelé a lépcsőházban, amikor azt hallotta a háta mögül: „Halál rád, k*rva”.

Angela megfordult, egy fehér pólós férfi jött elő az árnyékból és lesújtott a nőre egy kalapáccsal. Többször is. Angela Jackson csak azt érezte, hogy a vér lecsorog az arcán, majd eszméletét vesztette. A kórházban ébredt, ahol közölték vele, hogy koponyatörést szenvedett.


A slusszpoén a cikk legalján!


animation animated GIF


Tegyük fel, hogy mindez (a gyermetegnek tűnő sztori) így igaz, ahogy Angela Jackson elmondta. Az jut önkéntelenül is az ember eszébe, hogy mindezt nem magának köszönheti-e? Értsd: miközben a szellem bosszúján rágódik, simán előfordulhatott, hogy a nő tudat alatt magának üzent, hogy mi várhat rá a közeljövőben...


Játszunk el a gondolattal: azzal, hogy szellemet idézett, egy lehetséges sorsverziót idézett meg, akár a "túlvilágból", akár a saját karmájából - és ezzel önkéntelenül is behívta azt a sorsot? Ezt a jelenséget a következőképpen  magyarázzák:


A szellemtábla használata esetén az adott személyek tudatalattija nagyban felelős lehet az előidézett mozgásért – ez az ún. ideomotoros tevékenység.

Az „ideomotoros tevékenység” a szuggesztiók, elvárások akaratlan és öntudatlan hatása az izommozgásra. A kifejezés William B. Carpentertől származik 1852-ből. Tehát az elme képes beindítani az izommunkát szándéktól függetlenül. Így magyarázta a botok, ingák, valamint az asztal mozgását és forgását.

William James, amerikai pszichológus, Michel Chevreul, francia kémikus, Michael Faraday, brit tudós, és Ray Hyman, amerikai pszichológus is végzett tudományos teszteket. Arra hívták fel a figyelmet, hogy sok jelenség, melyet spirituális vagy paranormális okokra hivatkozva magyaráznak, az ideomotoros tevékenység eredménye.

Egyébként a rendőrség sosem találta meg az elkövetőt. A nő azóta pedig attól retteg, hogy majd jön valaki és el- jobban mondva bevégzi a munkát, amit a szellem „megüzent” neki. Pedig már 6 év telt el a brutális támadás óta. Szegény Angela Jackson: jól ráhozta magára a paranoiát.

Az író Mészöly Miklós óta pedig tudjuk, hogy a paranoia ténylátáson alapul.


Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com