Szellemvárosban él a nő, aki nem meri éjjel lekapcsolni a villanyt

Ijesztő és szomorú az 56 éves kínai asszony története.SCMPOST ATN GHOSTCITY15Horrorisztikus és egyben elkeserítő látvány Kínában az a szellemváros, ahol csak egy lámpa ég éjjelente. Amerre a fény dereng, ott él az az 56 éves kínai nő, Lei, aki 2014-ben költözött be a félkész panellakásba.

Lei azért döntött így, mert korábban 150 ezer jüant (több, mint 6 millió forintot) adott ki előlegként a lakásra, ami soha nem készült el, ugyanis a fejlesztő cég anyagi okokra hivatkozva felfüggesztett a félkész építkezést, amit senki sem folytatott.

A nő egyike annak a húsz embernek, akik szintén beköltöztek az egy négyzetkilométeres területre. Az asszony egyedül él az egész tömbben, ám elmondása szerint egyáltalán nem nevezhető nyugodtnak az élete.ghosttownSötétedés után például nem meri kitenni a lábát a lakásból. Gyakran álmatlanság gyötri, ráadásul furcsa hangokat hall a szomszédos, üres szobákból. A nő mindig ügyel arra, hogy becsukja az ablakokat, ajtókat, a lámpát pedig égve hagyja. Lei ezzel kapcsolatban elárulta, hogy azért nem kapcsolja le a világítást, mert a szomszédok ebből tudják, hogy még életben van.

A szellemvároshoz eső legközelebbi élelmiszerbolt két kilométerre van, ám az odajutás nem könnyű, mert sűrűn benőtt ösvényen kell átgázolni. A kínai sajtó szerint nem ez az egyetlen félbehagyott ingatlanprojekt a városban.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com