Szír migráns egy autószalonban követelte, hogy Merkel vegyen neki egy Audit
A rendőröknek kellett beavatkozniuk egy német autószalonban, ahol egy szír migráns okozott botrányt. A férfi beült egy Audiba és nem volt hajlandó kiszállni belőle, miközben azt követelte, hogy Merkel fizesse ki neki.
A migránsról később kiderült, hogy a környéken már több üzletet is kifosztott. Az ingyen autót követelő férfit végül a rendőrök elfogták és bevitték.
A botrányos eset Kaserneneck városban történt, a férfi a helyi menekültközpont lakója. Aznap úgy döntött, hogy elmegy a helyi Audi szalonba és választ magának egy autót.
A helyi sajtó arról számolt be, hogy a migráns először ivott a vásárlóknak elkészített kávéból, majd beült az egyik bemutatóautóba és hangosan zenét kezdett hallgatni.
A szalon munkatársai ekkor közölték a szír bevándorlóval, hogy vagy vásároljon, vagy hagyja el a termet. Azonban a férfi ehelyett a bemutatójármű kulcsait kezdte követelni és azt mondta, hogy Angela Merkel majd kifizeti a kocsit.
A dolgozók ekkor felszólították a férfit, hogy azonnal hagyja el a szalont, mivel már hívták a rendőrséget. A migráns ezt meghallva távozott, de később dühöngve visszajött és kövekkel kezdte el dobálni az autószalonban kiállított kocsikat, több járműben kárt okozva ezzel.
A legnagyobb kár egy Audi Q2-es autóban keletkezett, amelynek betörte a hátsó ablakát. A bevándorló ezután elmenekült, de néhány perc múlva az út túloldalán lévő benzinkútnál a rendőrök elfogták.
A szír migráns a rongálás mellett néhány terméket is ellopott a benzinkútról. Azonban a rendőrök másnap már szabadlábra helyezték a zavart elmeállapota miatt.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások