Szívbemarkoló fotó: agyhalott babáért kért közös imát a Mikulással egy kisfiú

Egy plázában, a gyerekek kívánságait meghallgató Mikulás könnyekben tört ki, mikor meghallotta mit kér tőle egy négyéves kisfiú.


A columbiai Prestyn Barnette ajándék helyett szívbemarkoló dolgot szeretett volna.

mikulas3

Azt mondta, hogy térdeljen le vele és imádkozzanak együtt egy kéthónapos agyhalott baba Knox Stine gyógyulásáért.

A Mikulás sírva fakadt, majd letérdelt és a kisfiúval együtt imádkoztak Knox felépüléséért. A szívszorító pillanatról a kisfiú nagynénje fotót is készített, amelyet feltöltött az Instagram oldalra. Azóta már nagyon sokan megosztották a megható képet.

gy3

„Nem számítottam ekkora sikerre, se ennyi visszajelzésre” – mondta el később a today.comnak a kisfiú nagynénje, Rebekah Sharpe. Most nagyon boldog, hogy ennyi ember látta a képet és szorít azért, hogy a baba jobban legyen.

gy11

A kisfiú a nagymamájától halott arról, hogy mi történt Knox-szal és nagyon megérintette a kisbaba esete. Ezért gondolta úgy, hogy még a játéknál is fontosabb, hogy a beteg baba jobban legyen.

A szívbemarkoló fotó az imáról eljutott a kis Knox anyukájához is, aki nagyon meghatódott a gesztuson.

gy21

„Amikor megmutattam a képet a férjemnek, hosszú idő óta először elmosolyodott. Mindketten tudtuk, hogy most valami csodálatos történik” – mondta el a 30 éves anyuka. A kis Knoxot még november 30-án találták eszméletlenül a kiságyában.

„A diszpécser segítségével élesztette újra, majd ezután mentőhelikopterrel szállították a Las Vegasi gyermekkórházba.” – emlékezett vissza Mindi. Az asszony negyedik gyerekét a kórházba szállítás után agyhalottnak mondták ki, de az orvosok szerint még van remény, hogy magához tér és felépül.

knox

"Amikor az orvosok lekapcsolták őt a gépekről, Knox önállóan lélegzett. Az orvosok szerint ez bíztató jel, de még korántsem jelenti azt, hogy Knox meggyógyulhat, így továbbra is szükségünk van egy csodára.” – jelentette ki az anyuka.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com