Szívhez szóló levéllel engedte egyetemre a lányát a nevelőanya
Ann Brenoff egy cikkben fogalmazta meg, hogy mennyire nehéz elengednie az örökbefogadott gyermekét, akire végtelenül büszke.
Az élet rendje, hogy a gyerekek felnőnek és kirepülnek a családi fészekből, ám ez a elválás nem könnyű, még akkor sem, ha a felnőtté érett lány, fiú egyetemre megy és kollégiumba költözik. Ann Brenoff erről írt egy megható levelet, amit az örökbefogadott lányának címzett.
„Kedves Sophie!
Már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a fejemben ez a levél. Először akkor, amikor Kínában felszálltunk a repülőgépre, hogy velünk gyere Amerikába. Nagyon szorosan markoltad a kezem. Ekkor elgondolkodtam, hogy vajon melyikünk fél jobban: te vagy én?
Ötéves voltál, és csak tíz napja ismertük egymást, mégis a szívemben úgy éreztem, hogy sokkal több idő telt el. Olyan bátor voltál! Hátrahagytad a gondviselődet, a barátaidat, a szülőhazádat, az anyanyelvedet, az ételeket, és mindent, amit ismertél.
Bátran indultál a jövő felé, és csak az apukádba és a belém vetett hitre alapozhattál. Még nem volt gyermekem, emiatt féltem, ám tudtam, hogy az utolsó lélegzetemet is odaadnám, hogy megvédhesselek.
Amikor elhagytad az árvaházat és a karjaimba futottál, attól a perctől fogva az életem egyetlen célja az lett, hogy boldoggá tegyelek, a vidámságod és csillogó mosolyod pedig mindig maradjon meg. Imádkoztam azért, hogy a családi szeretettel megadhassuk ezeket neked. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de te az vagy drágám.
Az elmúlt tizenvalahány évben te voltál a fény az életünkben. Természetesen ugyanígy a testvéred is. Egyébként nem hiszem, hogy komolyan mondta, hogy elveszi a szobádat a jobb WiFi miatt, ha elmész. Ő is hiányolni fog. Többször megvédett az öklével, de alázatot is tanult tőled.
Emlékszel arra, amikor másodikos korodban piszkált egy lány, aki elvette a hegedűtokodat és a kukába dobta? Mind az igazgató irodájában voltunk. A lányt felszólították, hogy kérjen bocsánatot, mire megölelted és megkérdezted tőle, hogy miért jó érzés, ha gonoszul viselkedik másokkal? Az összes felnőtt álla leesett, beleértve az enyémet is. A bölcsességed vezessen mindig! Bízz magadban!
Szót kell ejtenem a munkához való hozzáállásodról is. Soha nem hagysz félbe semmit, függetlenül attól, hogy mennyire nehéz. Amikor akadály elé kerülsz, akkor egyre mélyebbre ásol. Többször láttam, hogy elaludtál az íróasztalodnál, könyvekkel körül bástyázva, de te sosem panaszkodtál emiatt.
Soha nem hibáztattad a tanárokat (én megtettem helyetted), nem kértél más bánásmódot (tudom, ebben is bűnös vagyok), te inkább még keményebben, lelkesebben próbálkoztál. Ilyet soha senki másnál nem láttam az életemben.
És akkor ott van a szíved. Biztos emlékszel, amikor 14 éves korodban Kínába mentünk a régi árvaházadba. Nehéz nap volt, de te megbékéltél a múltaddal, elfogadtad a fájdalmat, a veszteséget, ami az örökbefogadásoddal járt. Az emberek nem szeretnek róla beszélni, de te megbocsátottál, továbbléptél és segíteni szerettél volna azokon, akik ott maradtak.
Még mielőtt elmentünk, te megesküdtél arra, hogy segítesz pénzt gyűjteni a gyerekkori szobatársad, Fu Hui műtéteire. És megtetted, drágám! Megcsináltad. Ha nem is tudtál mindenkin segíteni, mindent megtettél, amire csak képes voltál.
A világ minden táján segítettél az örökbefogadott kínai gyerekeknek pénzt gyűjteni, vagy más formában támogattad őket. Tudom, hogy az önzetlenséged, önzetlen tetteid előrébb vittek az életben. A jótékony pénzgyűjtő akcióidnak hála az egyetemek kapkodtak utánad, hogy náluk tanulj. Nagyszerű munkát végeztél.
S mos jön a legjobb rész: néhány nap múlva elviszünk a kollégiumi szobádba. Muszáj bevallanom, hogy nem volt jó érzés mikrót és hűtőszekrényt venni oda. Bár nincs messze az iskolád, mégis a linkek alapján, amiket küldtél arról, hogy milyen fontos részt venniük a gólyáknak a közösségi eseményeken, tudom, hogy nem jössz majd haza minden hétvégén.
Remélem, hogy nem vetted rossz néven, hogy felajánlottam a helyi gyerekeknek, hogy szívesen vigyázol rájuk hétvégenként. Köszönöm, hogy megtanítottál SMS-ezni és Skype-olni! Nincs szó arra, hogy milyen nagyon fogsz hiányozni minden nap. Furcsa, de már megbékéltem azzal, hogy egyetemre mész. Tudom, hogy erre is készen állsz, és alig várom, hogy lássam, hogy mivel teszed még jobbá a világot.
Irány előre, drágám! Menni fog.
Szeretlek:
Anya
u.i.: Nem, nem fogom megengedni, hogy Simon elfoglalja a szobádat!”
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Az élet rendje, hogy a gyerekek felnőnek és kirepülnek a családi fészekből, ám ez a elválás nem könnyű, még akkor sem, ha a felnőtté érett lány, fiú egyetemre megy és kollégiumba költözik. Ann Brenoff erről írt egy megható levelet, amit az örökbefogadott lányának címzett.„Kedves Sophie!
Már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a fejemben ez a levél. Először akkor, amikor Kínában felszálltunk a repülőgépre, hogy velünk gyere Amerikába. Nagyon szorosan markoltad a kezem. Ekkor elgondolkodtam, hogy vajon melyikünk fél jobban: te vagy én?
Ötéves voltál, és csak tíz napja ismertük egymást, mégis a szívemben úgy éreztem, hogy sokkal több idő telt el. Olyan bátor voltál! Hátrahagytad a gondviselődet, a barátaidat, a szülőhazádat, az anyanyelvedet, az ételeket, és mindent, amit ismertél.
Bátran indultál a jövő felé, és csak az apukádba és a belém vetett hitre alapozhattál. Még nem volt gyermekem, emiatt féltem, ám tudtam, hogy az utolsó lélegzetemet is odaadnám, hogy megvédhesselek.
Amikor elhagytad az árvaházat és a karjaimba futottál, attól a perctől fogva az életem egyetlen célja az lett, hogy boldoggá tegyelek, a vidámságod és csillogó mosolyod pedig mindig maradjon meg. Imádkoztam azért, hogy a családi szeretettel megadhassuk ezeket neked. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de te az vagy drágám.
Az elmúlt tizenvalahány évben te voltál a fény az életünkben. Természetesen ugyanígy a testvéred is. Egyébként nem hiszem, hogy komolyan mondta, hogy elveszi a szobádat a jobb WiFi miatt, ha elmész. Ő is hiányolni fog. Többször megvédett az öklével, de alázatot is tanult tőled.
Emlékszel arra, amikor másodikos korodban piszkált egy lány, aki elvette a hegedűtokodat és a kukába dobta? Mind az igazgató irodájában voltunk. A lányt felszólították, hogy kérjen bocsánatot, mire megölelted és megkérdezted tőle, hogy miért jó érzés, ha gonoszul viselkedik másokkal? Az összes felnőtt álla leesett, beleértve az enyémet is. A bölcsességed vezessen mindig! Bízz magadban!Szót kell ejtenem a munkához való hozzáállásodról is. Soha nem hagysz félbe semmit, függetlenül attól, hogy mennyire nehéz. Amikor akadály elé kerülsz, akkor egyre mélyebbre ásol. Többször láttam, hogy elaludtál az íróasztalodnál, könyvekkel körül bástyázva, de te sosem panaszkodtál emiatt.
Soha nem hibáztattad a tanárokat (én megtettem helyetted), nem kértél más bánásmódot (tudom, ebben is bűnös vagyok), te inkább még keményebben, lelkesebben próbálkoztál. Ilyet soha senki másnál nem láttam az életemben.
És akkor ott van a szíved. Biztos emlékszel, amikor 14 éves korodban Kínába mentünk a régi árvaházadba. Nehéz nap volt, de te megbékéltél a múltaddal, elfogadtad a fájdalmat, a veszteséget, ami az örökbefogadásoddal járt. Az emberek nem szeretnek róla beszélni, de te megbocsátottál, továbbléptél és segíteni szerettél volna azokon, akik ott maradtak.
Még mielőtt elmentünk, te megesküdtél arra, hogy segítesz pénzt gyűjteni a gyerekkori szobatársad, Fu Hui műtéteire. És megtetted, drágám! Megcsináltad. Ha nem is tudtál mindenkin segíteni, mindent megtettél, amire csak képes voltál.
A világ minden táján segítettél az örökbefogadott kínai gyerekeknek pénzt gyűjteni, vagy más formában támogattad őket. Tudom, hogy az önzetlenséged, önzetlen tetteid előrébb vittek az életben. A jótékony pénzgyűjtő akcióidnak hála az egyetemek kapkodtak utánad, hogy náluk tanulj. Nagyszerű munkát végeztél.S mos jön a legjobb rész: néhány nap múlva elviszünk a kollégiumi szobádba. Muszáj bevallanom, hogy nem volt jó érzés mikrót és hűtőszekrényt venni oda. Bár nincs messze az iskolád, mégis a linkek alapján, amiket küldtél arról, hogy milyen fontos részt venniük a gólyáknak a közösségi eseményeken, tudom, hogy nem jössz majd haza minden hétvégén.
Remélem, hogy nem vetted rossz néven, hogy felajánlottam a helyi gyerekeknek, hogy szívesen vigyázol rájuk hétvégenként. Köszönöm, hogy megtanítottál SMS-ezni és Skype-olni! Nincs szó arra, hogy milyen nagyon fogsz hiányozni minden nap. Furcsa, de már megbékéltem azzal, hogy egyetemre mész. Tudom, hogy erre is készen állsz, és alig várom, hogy lássam, hogy mivel teszed még jobbá a világot.
Irány előre, drágám! Menni fog.
Szeretlek:
Anya
u.i.: Nem, nem fogom megengedni, hogy Simon elfoglalja a szobádat!”
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások