Szívmelengető a kislány reakciója, mikor megtudja, hogy valóra vált az álma

Egy arizonai anyuka mindig is szeretett volna örökbe fogadni egy kislányt a saját kisfia mellé.

Azonban Jessica Frank férje hallani sem akart az egészről, mert úgy gondolta, hogy az életük így tökéletes. Majd egy nap találkozott a csupaszív Shailee-vel és megváltozott a véleménye.



A kislányt Jessica szülei fogadták be, mint nevelőszülők és egy nap elhívták családi kirándulásra Jessicát és a férjét is.

A kirándulás után az étteremben a férfi és a kislány beszélgettek és akkor mondta neki Shailee, hogy az az álma, hogy egyszer valaki örökbe fogadja. Jessica férjét nagyon megérintette a kislány őszintesége és elgondolkodott rajta.



“Azon az éjjelen a férjem azt mondta, hogy itt az ideje, hogy elindítsuk a kérelmünket, hogy nevelőszülőkké válhassunk. Ez márciusban volt, decemberre Shailee már hozzánk költözött, és szerettük volna örökbe fogadni. Ő nem tudott erről semmit, csak azt, hogy a szüleim leadták a nevelőszülői engedélyüket, ő pedig hozzánk költözött.”

S eljött a nagy nap, mikor a kislány megtudta valóra vált az álma, végre igazi családban élhet.

“Amikor megtudtuk, hogy örökbe fogadhatjuk Shailee-t, megbeszéltük, hogy nem mondjuk el a kislánynak és a fiamnak, hadd legyen meglepetés. És eljött az örökbefogadás napja. Elvittük a gyerekeket az iskolába, majd suli után mentünk értük, alig 2 órával az örökbefogadás előtt. Annyira ideges voltam, attól féltem, hogy nem azt a reakciót kapom, mint amiben reménykedtem. Bekapcsoltam a kamerát, és elmondtuk a híreket a gyerekeknek.” – mesélte Jessica a Love What Matters-nek.



A kislány örömében sírni kezdett és nem akarta elhinni, hogy mindez igaz. A megható és őszinte videót pedig már több tízezren nézték meg.
“Örökké egy család leszünk, és nem is lehetnénk boldogabbak annál, mint amennyire azok vagyunk” – mondta boldogan Jessica.





Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com