Szívszorító – 38 év múlva találkozott az őt ápoló nővérrel a babaként megégett nő - videó

Szívszorító találkozásra került sor nemrég egy ápolónő és egykori betege között.


A 38 éves Amanda Scarpinati 20 évig kutatta ki lehet az az ápolónő, aki kisbabakorában őt gondozta, mikor súlyosan megégett.

nover-e1443609308477

A lányt pici korában egy gőzzel működő párologtató égette meg súlyosan. Az olvadt mentolos kenőcstől mély sebek lettek a fején és a kezén. Amandát azonnal kórházba vitték, ahol megműtötték, majd a bekötözött babát Susan Berber ápolta. – írja a Daily Mail.

2CE44DEA00000578-3253145-image-m-30_1443517606767

„Égési sérült gyerekként felnőni nem leányálom. Az iskolatársaim szinte folyton csúfoltak és piszkáltak a sebhelyeim miatt” – mondja el a 38 éves New York-i HR-menedzser, aki már 20 éve kereste a nővért, aki a balesete után a gondját viselte.

„Nem tudtam, hogy kicsoda, még a nevét se tudtam, de azt igen, hogy bízhatom benne” –mondta el a nő a New York Daily News –nak.

2CE2A19F00000578-3253145-image-m-17_1443516648821

 Amanda mióta az eszét tudja meg akarta találni az ápolónőt, hogy megköszönje neki a gondoskodást.

Mindez 20 évébe telt, hiszen még a nevét sem tudta először. A törődő nővérről és a kislányról annak idején megjelent egy közös kép, de ott nem írták ki az ápolónő nevét, így nehéz volt megtalálnia.

2CE9500900000578-0-image-a-10_1443572432092

Amanda egész gyerekkorában szenvedett az égés nyomai miatt lelkileg. A többiek gúnyolták és kiközösítették a kislányt, akinek sok rekonstrukciós műtéten kellett átesnie.

Elmondása szerint az adott neki erőt és vigasztalást, hogy a kezébe vette a nővérről és róla készül fotókat és nézegette. Carl Howard a megható fotókat még 1977-ben készítette.

2CE94EA400000578-0-image-a-11_1443572516328

„Mióta csak az eszemet tudom, kerestem őt. Szerettem volna neki személyesen is megköszönni azt a sok gondoskodást és törődést, amit értem tett” – meséli Amanda, aki azt is elmondta, hogy Facebooknak köszönhetően talált rá a ma már 58 éves ápolónőre.

„Írtam egy posztot, hogy keresem őt. Szerencsére sokan megosztották, így jutott el Susan volt kolléganőjéhez, akivel az Albany Orvosi Központban dolgoztak együtt.” – tette hozzá.

2CE94D6300000578-0-image-a-8_1443572337246

A közös ismerős segítségével Amanda rátalált az ápolónőre, , akivel mihelyt tudta, azonnal fel is vette a kapcsolatot. „Pontosan olyan kedves, megnyugtató és gyengéd hangja van, amilyet képzeltem hozzá.”

Amanda és Susan végül a napokban végre személyesen is találkoztak és sírva ölelték át egymást. „Nem hiszem el, hogy tényleg valóságos vagy” – mondta Amanda, akinek élete nagy álma vált valóra azzal, hogy végre újra láthatta a nővért.

2CE94C4800000578-0-image-a-7_1443572312046

Susan Berger, mostanra már egy New York-i klinika vezetője és nagyon meghatotta, hogy egykori betege újra látni akarja őt.. „Kevés ápolónő mondhatja el magáról, hogy egy betege egész életében emlékszik rá” – mondta meghatódva.

Susan arról is beszélt, hogy számára megtiszteltetés, hogy képviselheti az összes orvost és ápolót, akik Amanda gyógyításában segítettek.

2CE94F4700000578-0-image-a-9_1443572426543



Forrás: lemon. 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com