Szívszorító – 5-dik szülinapját ünnepelte az elhagyott kisfiú, akit a kórház nevel

Egy kínai kisfiút a születése óta a kórház neveli ahol világra jött, mert anyja nem volt hajlandó elvinni.


A kis Junming 5 éve született, de nem volt pulzusa, így újra kellett éleszteni. Az anyja emiatt lemondott róla és azóta sem ment el érte, ahogy az apja sem jelentkezett érte.

bday_hospital4

A kisfiúról az orvosok nem hitték, hogy egy napnál is tovább élhet. A baba sürgősségi császármetszéssel jött a világra, mikor azonban kiemelték nem volt pulzusa, ezért kellett újraéleszteni. Az anyja annyira megijedt, hogy a gyerek fogyatékos lesz, hogy lemondott róla a szülés miatti komplikációkra hivatkozva. – írja a shanghaiist oldal.

bday_hospital5

A kisfiú apja sem jelent meg a gyerekért, így Junming már 5 éve a kórházban él az újszülött osztályon, ahol világra jött.

A gyereket a kórház neveli adományokból és saját pénzéből etette, ruházta, a nővérek pedig anyaként viselték gondját. Sőt még egy állandó dadust is felfogadott mellé az intézmény, hogy vigyázzon rá.

bda_hospital

A kisfiú nemrég lett 5 éves és a tiszteletbeli anyukái ez alkalomból egy meglepetés ünnepséget szerveztek neki tortával, ajándékkal. A szülinapon még a gyerek vér szerinti anyja is megjelent, de túl sok időt nem töltött fiával.

bday_hospital11

bday_hospital2

kisfiu3-e1443175598996

bday_hospital6

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com