Szívszorító! 5000-en énekeltek a rákban meghalt fiú búcsúdalát! - videó

A közelmúltban egy amerikai kisvárosban 5000 ember gyűlt össze egy rákban elhunyt fiú 18. születésnapján, hogy elénekeljék búcsúdalát. Zach Sobiech májusban hunyt el egy ritka típusú rákbetegségben.


Az emberek a dallal tiszteletüket akarták kifejezni a fiatalon meghalt tehetséges zenészfiú előtt. Az eseményre egy Minnesota-i bevásárlóközpontban került sor.

sammy-brown

A fiú tavaly vált világhírűvé, miután megírta a Clouds c. dalát, amelyben a családjától és a barátaitól akart elbúcsúzni. Zach már akkor tudta, hogy el fog menni, a betegsége alig 14 éves korában derült ki. A fiúnál az orvosok a csontrák egy ritka és súlyos formáját fedezték fel.

Zach-Sobiech-3-600
[ads1]
Zach kezelésekre kezdett járni és mellette zenélni kezdett, úgy érezte ebben talál nyugalmat. Alapított egy saját együttest, Firm Handshake néven.

A fiatal fiún legalább 10 műtétet végeztek el és kétszer ennyi kemoterápián esett át. De ő mindig próbált mosolyogni és boldog lenni, élete sokaknak inspiráló volt. Az egyik interjúban a következőt nyilatkozta: „Az én helyzetemben az embernek nincs ideje dühösnek vagy csalódottnak lenni. Mindig meg kell találni a legjobbat az adott napban és úgy kell élni, hogy magamat és másokat is boldoggá tegyek, mert nincs már sok időm.”

Zach-Sobiech4.jpg

2zach1222

Zach már nem érte meg a 18. születésnapját, de a dala a Clouds világszerte ismert lett, kilenc millióan nézték meg.



Sőt a családtagjain túl a hírességeket is megindította és készült egy válasz videó az ő előadásukban:



A videóban az alábbi emberek, szerepelnek: Brian Cranston, Sarah Silverman, Ashley Tisdale, Colbie Caillat, Chris Pratt, Anna Faris, Jason Mraz, Sara Bareilles, Andy Grammer, Jenna Fischer, Angela Kinsey, Jenna Elfman, Jack McBrayer, Lumineers, Jason Derulo, The Mowgli’s, Rachel Bilson, Kina Grannis, Passenger, Creed Bratton, Tyler Hilton, Mark Duplass, Josh Gad, Jason Wade, Paul McDonald, Ed Helms, Phillip Phillips, Justin Young, Alyssa Shouse.

Zach május 20-án halt meg, de az emléke és szelleme a mai napig maradt.

Ezt bizonyítja az is , hogy a decemberi születésnapján több mint 5000-en énekelték el a dalát. Az emlékkoncertet egy helyi rádióállomás szervezte meg. Az eseményen ott voltak Zach szülei, Laura és Rob Sobiech, valamint barátnője, Amy Adamle. Zach családja pedig létrehozott egy Zach Sobiech Osteosarcoma Fund alapítványt, amellyel rákos gyerekeknek akarnak segíteni.

jmp Clouds choir0256

jmp Clouds choir0149

jmp Clouds choir0211

jmp Clouds choir0351

jmp Clouds choir0105
[ads2]


(hír24)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com