Szívszorító levelet írt a férj depresszióval küzdő feleségének

Egy férfi megható levele futótűzként terjed az interneten. Brandon Gibb őszinte sorait depresszióval küszködő feleségének írta.


A férfit sokáig gyötörte az, hogy nem tud segíteni a bajban, annak, akit a világon a legjobban szeret. Ezért kiírta magából mindezt, amit érzett és így fejezte ki támogatását felesége felé.

meghatolevel

Brandon és neje már 5 éve vannak együtt, két éve házasodtak össze.

Az asszony azonban depresszióval és szorongással küzd, ami már a mindennapjait is nehézzé tette. Brandon mindenféleképpen segíteni szeretett volna rajta. A férfi olyan inspiráló gondolatokat írt le levelében, amelyek másoknak is erőt adnak. – írja a huffington post.

Íme Brandon levele a feleségéhez:

Feleségemnek és a legjobb barátomnak

Amikor először találkoztunk öt évvel ezelőtt, nem gondoltam, hogy egyszer ilyen helyzetben találjuk magunkat és ezt fogom írni neked. Hosszú út áll mögöttünk.

"Amikor először találkoztunk, nem hittem volna, hogy ilyen közel kerülök valakihez, aki komoly szorongással és depresszióval küzd.

Leginkább elcsépelt szavakként tekintettem ezekre a betegségekre, melyeket olyan emberek használnak, akik csak így tudják leküzdeni a mindennapi frusztrációikat.

depresszio1

„Mindjárt pánikrohamom lesz”, „Istenem, annyira depressziós vagyok” – ezek olyan mondatokká váltak számomra, melyek akkor hangzanak el, ha valakinek elvitték az utolsó kedvenc muffinját a kávézóban, vagy ha valakinek tovább kell maradnia a könyvtárban, hogy befejezze a beadandóját ahelyett, hogy inni menne a barátaival.
Ilyen és ehhez hasonló segélykiáltásokkal leginkább azt akarja elérni valaki, hogy észrevegyék és érezzenek együtt a problémájukkal.


De te más vagy.

Benned sosem láttam ezt az egyhangúságot. Sőt, mindig ragyogsz, és tele vagy élettel és energiával.

"De szépen lassan megláttam azt az oldalad is, amit igyekeztél elrejteni előlem és a világ elől – féltél, hogy rájövünk.

A napok, amikor ki sem keltél az ágyból, nem zuhanyoztál, amikor egy étkezés is egy küzdelem volt számodra. A napok, amikor láttalak sírni, de te próbáltad színlelni, hogy nincs semmi baj.

Több mint öt éve vagyunk egy pár, két éve házastársak is.
Az idő, amit együtt töltöttünk, nagyszerű volt, de egy érzelmi hullámvasúton ülünk. Férjként igyekszem minél őszintébb, és – nem tudom máshogy megfogalmazni – férfias lenni. Elsőre elfogadhatatlannak tűnt számomra, hogy nem tudlak felvidítani. Nem voltam elég ahhoz, hogy jobb kedvre derítselek.


Amikor mélypontra kerültél, nehezen értettem meg, hogy egyedül akarod átvészelni. Sehogy sem tudtam jobb férj vagy társ lenni, nem tudtam elüldözni a bánatodat, és igen, sírtál, de nem tudtam semmit sem tenni. Szomorúan vettem tudomásul, hogy akkoriban a biztatásom süket fülekre talált.

depresszio2

Amikor mélypontra kerültél, olyasmit mondtál nekem, amit sosem fogok tudni teljesen feldolgozni. „Csak azért élek még, mert nem akarlak megbántani. Tudom, hogy mennyire fájna neked, ha öngyilkos lennék.”

Ezt mondtad. Összetört a szívem. Egy súlyos mondatban egyszerre fejezted ki azt, hogy milyen fontos vagyok neked és azt, hogy milyen kevésre értékeled önmagad. A frusztráció, hogy nem tudom megértetni a depressziós feleségemmel, hogy mennyire szeretem, és hogy bearanyozza minden vele töltött napom, a legnehezebb érzés, amit valaha éreztem. Tehetetlen voltam. Tényleg azt hittem, hogy semmit nem tehetek. Beragadtam abba a körbe, hogy próbáltam megérteni a depressziód okait, kétségbe estem, amikor rosszabbodott, de végül mindig oda lyukadtam ki, hogy semmit sem akarok jobban, mint segíteni rajtad. Nem irigylésre méltó pozíció egy friss férj számára.

A mai már egy szebb nap. Több mint egy évvel ezelőtt, számtalan telefonhívás és könnycsepp után elmentél egy pszichológushoz, aki segített rajtad (rajtunk), és megtanította kezelni a szorongásaid és a depressziód egészséges, szabályozott keretek között. Megtudtam, hogy mindig lesznek olyan napok, amikor rosszul érzed magad. Olyan napok, amikor nem vagy teljesen önmagad.

És bár gyakran nagy küzdelem árán, de próbálom megérteni, hogy amikor boldogtalan vagy, annak nincs mindig megnevezhető oka.

Eloszlottak az öngyilkossági gondolataid, de tudom, hogy sokat gondolsz arra, hogy egyszer visszatérnek az életünkbe és az otthonunkba, amit közösen teremtettünk meg. De tudd, hogy ezúttal készen állok majd rá.

Teenage girl looking thoughtful about troubles

Amikor először találkoztunk, egy hülye egyetemista voltam, aki borzasztóan belezúgott egy lányba. Nem tudtam kezelni a mentálhigiénés problémák hatásait és azt hittem, hogy minden az én hibám. Mindenbe belementem, amit szerettél volna annak ellenére, hogy meggondolatlannak és destruktívnak tűntek a megoldások.

Ma már férfi vagyok. A férjed vagyok.

Amikor először találkoztunk, azt gondoltam, más vagy. Igazam volt. Mert a mindennapos belső küzdelmeid ellenére olyan feleség vagy, akiről csak álmodoztam egész életemben.

A problémáid sok megpróbáltatás elé állítanak minket, de legyen így. Mindaddig, amíg együtt tudunk megküzdeni velük, készen állok.

Éber védelmeződ,

A férjed.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Hozzászólások

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos,  aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos, aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Márknak egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy eltegye a bankókat.

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Németországban a hörcsög védett állatnak számít, így meg kell várni, míg felébred.

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

A hitszónok bejegyzése nagy botrányt váltott ki a szingapúri lapban.

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

http://ujhazak.com