Szívszorító: találkozott a család a kisfiúval, aki megkapta 2 éves kislányuk szívét

Brandon és Lacey kislányukat kétéves korában vesztették el, a kis Alaiya agyhártyagyulladást kapott és már nem tudtak segíteni rajta.

Az összetört szülők azonban úgy döntöttek, hogy a kislány szerveit felajánlják átültetésre.
Alaiya szívével így megmentett egy 10 hónapos kisfiút, akinek ez volt az utolsó esélye, hogy életben maradjon.



Brandon és lacey mindenáron meg akarták ismerni Mason családját, azt remélve, hogy újra hallhatják dobogni kislányuk szívét.



Lacey-nek a kislánya elvesztése mellett édesanyja halálával is szembe kellett néznie, amely alig pár nap múlva történt. Ráadásul kiderült, hogy újra babát vár, így terhesen gyászolta édesanyját és elvesztett kislányát, miközben a hároméves nagylányát is vigasztalnia kellett.



Mason családja elhatározta, hogy egy nap találkozik Alaiya családjával, hogy megköszönjék nekik, hogy megmentették a kisfiuk életét.



A találkozóról szívszorító pillanatait egy fotós örökítette meg. Lacey és Brandon újra hallhatták kislányuk szívét, Mason édesanyja pedig sírva ölelte magához az asszonyt, hogy köszönetet mondjon.



Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

http://ujhazak.com