Szívszorító videó – így örült az elefántborjú, mikor 3 év kegyetlen fogság után újra látta anyját

Egy thaiföldi elefántborjút még kiskorában szakították el anyjától, hogy aztán egy idomítótáborba vigyék.


Me-Bai-t itt megbilincselve tartották és gyakran megverték, hogy a kegyetlen kiképzéssel megtörjék a lelkét. Ezután egy szórakoztató központba adták el, ahol a turisták jó pénzért lovagolhattak az elefánt hátán. – írja a The Dodo.

980x (1)

A kiselefánt összesen 3 és fél évet volt rabszolgaságban, pedig még az anyja mellett kellett volna lennie. Me-Bai-on mindez meg is mutatkozott, depressziós lett és nem volt hajlandó enni, ezért annyira lesoványodott, hogy nyugdíjba küldték.

980x (2)

Me-Bai életét az állatmentőknek köszönheti, akik elvitték egy elefántparkba, hogy testileg és lelkileg is meggyógyulhasson. Az egyik gondozó pedig kiderítette, hogy az anyja, Mae Yui egy 100 kilométerre lévő táborban van.

Engedélyt kértek a tulajdonosoktól, hogy a kiselefánt újra láthassa az anyját.

980x (3)

Amikor a borjú és az elefántmama 3 év után viszontlátták egymást, először sokkot kaptak és fél óráig csendben csak figyelték egymást. Majd megtört a jég és elkezdtek kommunikálni, a végén pedig a kiselefántból előtörtek az érzelmek és kitörő örömmel bújt oda anyjához.

980x (5)

Az állatmentők végül el tudták érni, hogy az anyát a tulajdonosok elengedjék, hogy a borjúval együtt közös rehabilitációra vigyék. Azt tervezik, hogy alapos felkészítés után szabadon engedik majd őket, hogy újra a vadonban élhessenek.

980x



Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com