Szulejmán betiltását követelik a sikere és a sok szexjelenete miatt

A török történelmi dráma sorozat, a Szulejmán betiltását követelik a bangladesi filmesek.

Arra hivatkoznak, hogy a dél-ázsiai országban is népszerű filmsorozat a mindenütt látható szexjeleneteivel az ország filmiparát tönkreteszi és a családokat is szétzülleszti.
Az I. Szulejmán oszmán szultán életét feldolgozó sorozatot 2015-ben kezdték el vetíteni az országban. Azóta annyira sikeres lett, hogy más tévécsatornák is külföldi sorozatokat sugároznak a helyi alkotások helyett. Ennek a következménye pedig az lett a bangladesi színészek és rendezők szerint, hogy filmstúdiók tucatjai csődje mentek, a színészek jövedelme pedig dollármilliókkal lett kevesebb.

"Minden a Szulejmán szultánnal kezdődött. Ezek a sorozatok tönkreteszik színészek és más filmes szakemberek ezreit foglalkoztató iparágunkat. Egy felmérés során azt állapítottuk meg, hogy körülbelül a stúdiók fele szűnt meg, és színészek százai kerültek nehéz helyzetbe, még a legnagyobb sztárok is elvesztették jövedelmük 50 százalékát" – panaszolta az AFP hírügynökségnek Gazi Rakajet a bangladesi rendezők céhének elnöke.

A sorozat betiltásának filmesek általi követelésére a dakkai kormány egyelőre nem reagált. Az interneten azonban sokan keltek a külföldi sorozatok védelmére és azt írták, hogy jobbak a hazaiaknál.
Mások szerint a török sikersorozat és a többi külföldi sorozat sérti a konzervatív muzulmán ország családi értékeit. Elsősorban a Szulejmán szultán háremében lévő állítólagos szexjeleneteket kifogásolják.
 
"A Szulejmán szultán és más külföldi sorozatok tele vannak szexjelenetekkel, márpedig a televízió az egész családnak szól, és a népszerűség nem lehet az egyetlen kritérium" – közölte Mamanur Rasid színész, aki a televíziós szakmai szövetség vezetője.

Rasid véleménye szerint a sorozatokban lévő házasságon kívüli kapcsolatok bemutatása társadalmi problémákhoz vezet, azaz növeli Bangladesben a válások számát.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com