Szülés után látta meg az anyuka, hogy Down-szindrómás a babája

A 35 éves Ambert nagy meglepetés érte, miután a vízben világra hozta ötödik gyermekét.

A nő és a férje a terhesség során nem akarták tudni a baba nemét, azt szerették volna, ha meglepetés marad. Így az orvos nem árult el, a család pedig izgatottan várta, hogy lányuk vagy fiuk születik.



Amber a terhesség vége felé azt érezte, hogy ez a baba más mint a többi. Furcsa megérzése volt a gyermekével kapcsolatban és a légvétele is különbözött. A vajúdás és a szülés vízben történt, a kisbaba hamar a világra jött. Amber a kezében tartotta és először látta meg az arcát. – írja lovewhatmatters.
Rögtön tudta, hogy a gyermeke Down-szindrómával született.



A családtagok egyből kérdezni kezdték a baba nemét és ekkor jött rá, hogy még nem is tudja. Ekkor lenézett és meglátta, hogy kislánya született. A férje és a gyereke nagyon boldogok voltak, hogy egy újabb kislánnyal bővült a család.



Mikor Amber a picit a hasára tette, rögtön észrevette, hogy más a légzése, ezt érezte akkor is, mikor még bent volt.

A szülésznő is mondta, hogy a babán több jel van, amely Down-szindrómára utal, így kiderült, hogy Ambernek igaza volt.



A csodaszép kislányt, Amadeust az egész család elfogadta és szereti.
“Ugyanolyan, mint a többi babánk volt. Tejre van szüksége, sír, amikor nem érzi jól magát, és nevet, amikor ránk néz. Imádjuk! Oka van annak, hogy Isten nekünk adta őt. Összehozta a családot, és sokat tanulunk általa arról, hogy mekkora ereje van a közösségnek. Számunkra ő tökéletes. Nem nézzük a diagnózisát, és azt, hogy mivel címkézték fel. Mi csak őt látjuk, Amadeus Reign Rojast.” – mondta a boldog édesanya.







Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com