Temetésre jó helynek minősítette a területet, majd elnyelte a föld

Zheng Guoqiang elismert kínai feng-shui mester alatt, megmozdult a föld, másodpercekkel az után, hogy megvizsgálta, hogy megfelelőek-e ott a rezgések.Zheng Guoqiang
Az 55 éves Zheng Guoqiang szakértelmét rengetegen elismerték, ezért sokszor kérték fel, hogy vizsgáljon meg egy-egy helyet feng-shui szempontból, hogy megfelelnek-e a rezgések az adott célnak, vagy, ha nem, akkor adjon ötletet, hogy hol javítsanak a területen.

A kínai férfi szakértelmére a minap a Guangdong tartományban található Zhaoquing településnek volt szükség, mert temetőt szerettek volna üzemeltetni az egyik területen. Guoqiang elutazott a helyszínre, és megnézte, hogy a holtak nyugodtan pihenhetnek-e a kijelölt helyen.

A szakértő körbejárt, és végül úgy döntött, hogy temetkezésre nem is lehetne tökéletesebb helyet találni. Ahogy ezt kimondta, pár másodperc múlva, megmozdult alatta a föld, és elnyelte a társaival együtt.

A halottak között a megbízó két rokona, egy Wu nevű taoista, és három temetői dolgozó is van. A katasztrófát csak egy ember élte túl. Őt kórházban ápolják, az állapota stabil. A tragédiát az okozta, hogy Kína déli tartományaiban hatalmas felhőszakadás volt, ami földcsuszamlásokhoz vezetett.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com