Tényfeltárás a kihalás szélére került nagymacskákról

Szomorú tény, hogy az elmúlt 50 évben az Afrikában élő nagymacskák, az oroszlánok populációja 90%-kal csökkent, és az Ázsiában lévő tigrisek közül több él fogságban, mint a vadonban.


Sajnos a gepárdok sincsenek jó helyzetben, mert élőhelyeikről 75%-ban már kipusztultak.

A coalition of lions called "the Killers" prepares to go on the

A sebesség, intelligencia és a szépség birtokosai a különféle földrajzi helyeken már állítólag évmilliók óta urai voltak területüknek.

A kihalás szélén lévő nagymacskákra szeretné felhívni a figyelmet a National Geographic.

Egy rendkívüli alkotás is született Oroszlánok birodalma címmel, amelyben Boone Smith nyomolvasó egy oroszlánfalka kellős közepén van, akik éppen prédájukat falatozzák. Smith egy vastag falú plexibe van bezárva, de a nagymacskák lakmározása környezetében így is nagy veszélynek van kitéve.

Boone Smith on Dinner with Big Cat

A Nagymacskák hete a National Geographic programsorozat természetvédelmi akciójához kapcsolódik.

“Nincs több késlekedni való időnk a nagymacskákkal kapcsolatban. Olyan ütemben csökken az egyedszámuk, hogy amennyiben nem cselekszünk azonnal, világszerte a kihalás szélére kerülnek. Meg kell fordítanunk a folyamatokat, most” – nyilatkozott Dereck Joubert a Big Cats Initiative program kapcsán.

Öt döbbenetes tény a vadon élő nagymacskákról

A múlt században a tigrisek száma 97%-kal csökkent.

3

A tigrisek 3 alfaja az 1930-as évek óta majdnem teljesen kipusztult

Napjainkban a vadon élő gepárdok száma nagyjából 10 ezer.

Biológusok szerint a hópárducok száma jelentősen csökkent. Számuk 4-6 ezer egyed lehet.

Földünkön vadon élő amuri leopárdok száma csupán 10 egyed lehet.

amuri leopárd

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com