Testépítő lett a kerekesszékbe kényszerült nőből

Ciszták fejlődtek ki Lisa Bradley gerincvelőjében, de a fiatal lány megfogadta, hogy a saját lábán megy az oltár elé.article-2513860-19A7AF0D00000578-512_634x829Igazi sikertörténet Lisa Bradley esete, akinek már az is fájdalmat okozott, ha tüsszentett, vagy a lábujjait mozgatta. A 28 éves nő fájdalmai miatt semmit sem tudott egyedül csinálni, ezért 24 órás felügyeletre volt szüksége. Mivel ez nem jelentethetett semmi jót, ezért Lisa kórházba ment, ahol kiderült, hogy ciszták jelentek meg a gerincvelőjében.

A diagnózis után izomgyengeség, érzékenység minden fájdalomra, zsibbadtság, gyengeség, merevség jelentkezett, ezért kerekesszékbe kényszerült. Lisa kénytelen volt elviselni a rengeteg gyógyszert, amit bevett, pedig azok kicsit se enyhítettek a fájdalmain, ráadásul néhány kiló súlyt is felszedett.

Míg mások feladták volna, addig Lisa átértékelte az életét, és elhatározta, hogy fel fog állni a kerekesszékből. Ebben a döntésében az erősítette meg a legjobban, hogy Derry Bradley tavaly megkérte a kezét.

article-2513860-19A7AE6400000578-160_634x751Lisa elhatározta, hogy a saját lábán sétál az oltár elé, akkor is, ha ebben valakinek támogatnia kell, de az biztos, hogy a gyerekei nem fogják egy magatehetetlen embernek nézni. A nő a célja érdekében felvette a kapcsolatot egy személyi edzővel.

Lisa az edzés elején csak kisebb súlyokkal dolgozott, de egyre erősebbnek érezte magát, és a fájdalmai is enyhültek. Az edzésnek köszönhetően, a nő az esküvőjére valóban a saját lábán sétált be az édesapja oldalán.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com