Teveparkot épít a magyar férfi a migránsoknak Svédországban

Egy svéd városban azt találták ki, hogy teveparkot építenek, amely majd munkát ad a helyi migránsoknak. A projekt egyik vezetője pedig egy magyar férfi, Nagy Géza.

A svéd városban a projekttől azt várják, hogy munkát ad majd azoknak a bevándorlóknak, akiknek a svéd munkaerőpiacon nem sikerült elhelyezkedniük. A teveparkot Göteborg külvárosában, az Angered negyedben építik majd fel a sportcsarnok közelében.
A tevepark csupán a projekt egy része, amely során alacsony szénkibocsátású munkahelyeket teremtenek a göteborgiak. Mindehhez pedig az EU 13 millió korona támogatást adott, mintegy 4,2 milliárd forintot.

A Breitbart arról írt, hogy a projekt fejlesztője, Nagy Géza abban bízik, hogy sikert arat majd a park a turistáknál. A tevéket ugyanis nemcsak simogatni lehet majd, hanem tevegelhetnek is rajtuk.

"Hatalmas az érdeklődés a tevék iránt Svédországban és külföldön is. Arra számítunk, hogy a világ minden tájáról, így Japánból és Kínából is érkeznek majd hozzánk turisták" – mondta el Nagy a helyi lapnak.

"Úgy gondoljuk, hogy a Volvo és más cégek is lefényképezhetnék termékeiket tevékkel. Ezenkívül divatbemutatókat is lehetne tartani a parkban és kapható lenne számos tevekészítmény" – fejtette ki a terveket.

A férfi arról is beszélt, hogy vannak olyan migránsok Göteborgban, akik a Közel-Keletről és Szomáliából jöttek, így tudnak bánni a tevékkel. A felvett személyzetet kiképzik majd arra, hogyan kell gondozni és tartani a tevéket északon. Nagy szerint a projekt segítheti majd a migránsok integrációját.

Azonban a tevepark projektnek ellenzői is vannak. Egy helyi civil szervezet szerint a terv rasszista.

"Ez a projekt abszurd. A mögötte álló emberek azt szeretnék, ha Angered valami egzotikus cirkusz lenne migránsokkal, állatokkal és mindenfélével, hogy a belváros lakói ide jöhessenek és nézhessék őket" – mondta a Caritas vezetője, Gun Holmertz.

"Ez nem egy cirkusz lesz és nem állítjuk, hogy az egész régiónak hasonló projektekben kellene gondolkodnia. Ez csak arról szól, hogy kipróbáljunk új módokat, amivel építeni tudjuk a gazdaságot" – védte meg a tervet Dan Melander a projektvezető.

Azonban a város vezetés a park ötletét támogatja, így nemsokára felépül majd és mindenki megcsodálhatja a svéd teveparkot.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com