Téves hívás – Rendőrnek ajánlott drogot
Sokba került a drogdíler Renea Luceronak a félretárcsázás.Bárkivel előfordulhat, hogy véletlenül rossz számot tárcsáz. Ilyen esetekben elég csak bocsánatot kérni a tévedésért, majd megszakíthatjuk a hívást, és újra próbálkozhatunk már a helyes számmal.
Új-Mexikóban azonban egy 30 éves nő nem úszta meg ennyivel a tévedést, hiszen a szabadságát vesztette el azzal, hogy félretárcsázott. Renea Lucero véletlenül egy albuquerque-i rendőrségi nyomozó számát hívta fel, és az ismerőse helyett, a rendőrnek kínálta eladásra a nála lévő kábítószert.
A nyomozó elmondta, hogy nem volt ismereten számára a nő, ám Lucero nem jött rá azonnal, hogy nem azzal beszél, akitől némi pluszjövedelmet remélt a kábítószerért cserébe. A rendőr kihasználta, hogy Lucero azt hiszi, hogy az ismerősével tárgyal, és felajánlotta neki, hogy találkozzanak.
Amikor létrejött a találka, akkor Lucero a melltartójából elővette a heroint, mire a nyomozó nem a pénztárcáját, hanem a jelvényét kapta elő. A letartóztatott Lucero tárgyalására később kerül sor.
(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások