Tilda Swinton: Talán

A New York-i Museum of Modern Art látogatói meglepetésszerű performansznak lehetnek tanúi. Az élő "előadás" a 2013-as év során véletlenszerűen bukkan majd fel a múzeum épületének egész területén. A performansz további érdekessége, hogy az előadó nem más, mint a Holdfény királyság, Beszélnünk kell Kevinről, a Benjamin Button különös élete és még számos Hollywood-i sikerfilm sztárja, Tilda Swinton.

A skót színésznő különös és szokatlan karaktere az az amerikai filmiparnak, s annak ellenére, hogy az egyik legkeresettebb Oscar-díjas színésznőként tartják számon, szívesen vállal szerepeket kisebb költségvetésű független előadásokban és művészfilmekben.

A Talán (The Maybe) című performansz eredetileg 1995-ben a londoni Serpentine Gallery-ben került bemutatásra Cornelia Paker közreműködésével. Később Swinton - már Parker nélkül - Párizsban és Rómában is előadta ezt a meglepő darabot: Tilda Swinton egy üvegfallal elkerített ágyon szundikál.

A MoMA vezető kurátora, Large Klaus Biesenbach elárulta, hogy még 2005-ben kezdtek el arról beszélgetni Swinton-nal, hogy a Talán-t a múzeumba hozzák. Ez idő tájt ugyanis Swinton együtt dolgozott Doug Atkien-nel a MoMA-Creative Time film installációján. Az alvajárók című videoinstalláció nyilvános vetítésére 2007-ben került sor: a MoMA külső falain, összesen 8 vetítőfelületen 5 különböző filmet nézhettek párhuzamosan az épp arra járók.

S ha már a performanszoknál tartunk, természetesen Biesenbach az az ember, aki az abszolút kasszasiker, Marina Abramovic retrospektív kiállítás mögött is állt. Biesenbach elmondása szerint szeretné visszahozni a "klasszikus" performanszokat a múzeum falai közé, éppen ezért a Marina Abramovic retrospektív tárlaton többek között szerepelt egy élő performansz is, melyben a művésznő a múzeum átriumában felállított asztalnál ült, összesen 736 órán és 30 percen keresztül, miközben a közönség tagjai bátran helyet foglalhattak Abramovic-csal szemben az asztalnál.

Forrás: www.gothamist.com

Hozzászólások

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

http://ujhazak.com