Tiniket mentettek egy jeges tóból Kínában – videó

Kínában egy jeges tóból a napokban három tinit mentettek ki Tangshan-ban. A fiatalok szerencséje az volt, hogy mikor beszakadt alattuk a jég egy nő a közelben volt és segített.


Az erről készült videót a Shanghailist tette közzé. Látható, hogy három fiatal kapálózik a jeges tóban.

Majd pedig egy bot segítségével kimentik őket. A megmentő nő ugyanis a vele lévő férfi segítségét is kérte, így sikerült a fiatalokat kihúzni.

A kínai oldalakon csak „jó szamaritánusok”-ként emlegetik a segítő párt.

0

Ms. Cheng a jégre ment gyakorolni, ahol a három fiatal játszott úgy kb. 15 méterre a parttól. „Láttam, hogy két fiú és egy lány van a jégen, ami hirtelen beszakadt alattuk. Mind a hárman a jeges vízbe estek és kétségbeesetten kapálóztak"– mondta később a nő. Mr. Liu-val azonnal kerítettek egy botot, és gondolkodás nélkül elkezdték kimenteni a tiniket.

A közelben volt még néhány turista, ők is odamentek segíteni a mentésben. Így végül a kb. 2 méter hosszú bottal kb. 10 perc alatt tudták kihúzni a didergő fiatalokat.

A tinik először lábra sem tudtak állni, végül egy autóval kórházba vitték őket. Senki sem sérült meg komolyabban.



(YouTube)

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com