Transznemű 11 évest mutattak be a BBC gyerekműsorában - videó
A BBC gyerekeknek szóló műsora nagy felháborodást váltott ki, amelyben transznemű 11 évest mutattak be.
A szülők nagy része teljesen kiakadt, szerintük ezt egyáltalán nem kéne még 6-12 éves korú gyerekeknek bemutatni.
A 6 évesek ugyanis még nem értik a nemi identitást és a hormonok működését, úgy hogy ez a téma egyáltalán nem nekik való. Sokak szerint egyenesen káros hatással volt a gyerekekre, a műsor ellen több politikus is tiltakozott.

A BBC gyereksorozatának címe Just a Girl, amelyben egy 11 éves Amy-t mutatja be, aki hormonszabályozókat szed, hogy késleltesse a testében lévő folyamatokat. S hogy miért? Itt jön a csavar, a lány ugyanis fiúként született és igazából Bennek hívják, azonban kiskorától úgy érezte, hogy rossz testbe született.
Ezért mikor eléri a megfelelő kort, nővé műtteti majd magát. A műsorban Amy webnaplóját mutatták be.

A szülők igazából nem is a témán akadtak ki, hanem hogy mindezt 6 és 12 év közötti gyerekeknek szóló műsorban adták.
„Aggasztó, hogy a BBC egy ilyen programot elérhetővé tesz a hatéveseknek. Teljes mértékben osztom a szülők dühét és felháborodását, akik azt szeretnék, hogy a gyermekeik csak gyerekek lehessenek!” – közölte Peter Bone képviselő.
Ezzel egyetért egy másik képviselő, Julian Brazier is, aki azt mondta, hogy a műsor aggasztó és illetlen a gyerekeket pedig összezavarja.
Az ellentábor szerint viszont a 25 egyperces epizódból álló műsort nézve a kicsik megtanulhatják, hogy a másságot el kell fogadni.
Azt azonban a rend kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Just a Girl mű forgatókönyv alapján előre megírt szórakoztató műsor. A BBC közlése szerint valós élethelyzetekre ad választ, de maga Amy/Ben csak egy kitalált személy.
Forrás: borsonline.hu
Hozzászólások