Túl hangos fütyülésért hat hét börtönt kapott

Börtönre ítéltek egy férfit Hong Kongban, mert egy felvonuláson túl hangosan fütyült egy rendőr mellett, és ő három másodpercig nem hallott semmit.


fütty2A hangosan fütyülő munkásnak hat hetet kell börtönben ülnie tettéért. Ki Chun-Kei azt mondta, hogy a fütyülés nem volt más, mint egy részeg bohóckodás, és nem tudta, hogy a rendőrök olyan közel vannak hozzá. De  az egyik rendőrtiszt azt állította, hogy a hangos fütty miatt ő három másodpercre megsüketült. Az 50 éves Ki tavaly július 1-jén vett részt egy felvonuláson, ahol annak az évfordulóját ünnepelték, hogy Hong Kongot visszacsatolták Kínához- írta a South China Morning Post újság.

fütty1A felvételek során látszik az a pillanat, amikor közel megy, odafütyül a rendőröknek és ezt provokációnak minősítették.

Pauline Leung Po-lam, az alperes ügyvédje azzal érvelt, hogy Ki nem ártott a rendőrnek, és a három másodperces hallásvesztés még nem minősül szándékos támadásnak. De Ho Wai-yang bíró szerint Ki az egyenruháról fel tudta ismerni a rendőrt és az incidenst "illegális erőszak alkalmazásának" minősítette.

Kit januárban bűnösnek találták rendőrbántalmazás miatt.

"Minden Hong Kongban élő lakosnak joga van részt venni a felvonuláson" - mondta a bíró. " De senki sem alkalmazhat illegális erőszakot - közölte. Ezért a mai napon hat hét börtönre ítélték a "három másodperces támadás" miatt. A bírónő szerint erre azért volt szükség, mert a vádlott egy évtizeddel ezelőtt már két hasonló bűncselekményt is elkövetett.

(Daily Mail)

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com