Túlsúlya miatt élte túl a húsevő baktérium támadását

Hét hétig volt kórházban, a 170 kilós, Russell Kimble, akiből 20 műtéttel vágták ki a fertőzött szöveteket. ££££-Verity-Ager-with-her-partner-Russell-Kimbl-2161463Rutinműtét miatt kellett kórházba mennie a 39 éves, brit férfinak, ugyanis egy tályogot kellett eltávolítani a heréi közeléből. Az operáció azonban nem ment zökkenőmentesen, mert valahogy húsevő baktérium került, a 170 kilogramm súlyú, Russel Kimble szervezetébe.


A férfi élete komoly veszélyben volt, hiszen kezelés nélkül, 73 százalékos a halálozási rátája az ilyen fertőzésnek, ráadásul Kimble esetében nagyon gyorsan szaporodott a baktérium. Óránként két és fél centiméteres sebességgel terjedt.

Az orvosoknak húsz alkalommal kellett megoperálniuk a férfit, hogy kivágják belőle a fertőzött szöveteket. A műtét mellett, kilenc napig mesterséges kómában tartották a beteget.

A húsevő baktérium ellen folytatott harca során, volt olyan alkalom, amikor az orvosok már csak két órát jósoltak a férfinak, de ő rácáfolt erre, és életben maradt.

Kimble hét hetet töltött a kórházban, aminek során öt centiméter vastagságú szövetréteget távolítottak el a hátáról, combjáról, ágyékáról, és gyomortájékáról.

A férfi, tehát nem csak a fertőzést győzte le, hanem 32 kilóval könnyebben is hagyhatta el a kenti Medway Maririme kórházat.

(Forrás: napidoktor.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com