Tündéri fotók: 3 éves ikrek ölelik az újszülött tesóikat

Egy profi fotós maga is megtanulta milyen nehéz újszülötteket lefotózni nagyobb tesóikkal.

Juliet Cannici a pár hetes újszülött lányait fotózta le a 3 éves ikreivel. Az anyuka szerint a fotózásnak többször neki kellett futniuk, de a képek miatt megérte.

„Az ikreink, a hároméves Nico és Siena már alig várták, hogy végre megpillanthassák testvéreiket. Az utóbbi heteket azzal töltötték, hogy simogatták anyukájuk hasát és énekelgettek a még meg nem született testvéreiknek” – mesélte Juliet Cannici a Huffington Postnak. A felesége, Nikki január 26-án szülte meg ikreit, Giát és Gemmát.

„Most, hogy a picik megérkeztek, öröm nézni ahogy a testvéreik sürgölődnek körülöttük. Imádják kézbe venni őket, sőt olykor-olykor még az etetésbe is besegítenek” – mondja Juliet.
„Az egyik közeli butikból választottuk ki a cuki gyerekruhákat a fotózáshoz, majd az otthonunkat átalakítottuk stúdióvá, hogy a képek elkészülhessenek.”
A ruhás fotók állítólag borzasztóak lettek, ezért egy időre abba is hagyták a fotózást.

„Míg a kicsik kialudták magukat, a nagyok játszottak, majd délután újra összegyűltünk a fotók kedvéért.”

Ezután a fotós úgy döntött, hogy inkább nem öltözteti fel a nagyobb gyerekeket. Ekkor születtek azok az őszinte képek, amelyeken látni a nagyobb gyerkőcök mennyire szeretik kistesóikat.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com