UFO robbanás volt Jakutföldön? – videó

A Kelet-Szibériában lévő Jakutföldet a napokban óriási robbanás rázta meg, amelyet különös fényjelenség kísért. A jakutok szerint UFO-robbanás történt és követelik az azonosítatlan repülő objektum balesetének a kivizsgálását.


A fényvillanásokat a térségben több térfigyelő kamera is felvette.

Elsősorban a vilujszki körzetében lévő  Kirgidaj község felett tapasztalták az ott lakók – írta a Jakutföld Hírei c. lap. A helyiek nem rémültek meg, mert már többször előfordult, hogy Bajkonurban fellőtt űreszközök aláhulló fokozatai következtében hang- és fényjelenségeket tapasztaltak meg. Emellett a meteorjelenségek is előfordulnak arrafelé.

ufojakut-600x400

A mostani robbanás azonban egyik eddig ismert jelenséghez sem hasonlított, a hatóságok pedig gyanúsan hallgatnak az üggyel kapcsolatban.

Az eseményre először földi magyarázatot szerettek volna találni, ezért a sajtó munkatársai felkeresték a Roszkozmosz nyilvános adattárát. De ott semmilyen rakétakilövéssel vagy más visszatéréssel kapcsolatos feljegyzést nem találtak.

hqdefault (2)

A katasztrófavédelem tájékoztatása alapján pedig nem történt repülőszerencsétlenség sem. Az asztrahanyi Kapusztyin Jar-ban március 4-én felbocsátott РС-12Т orosz ballisztikus rakéta pedig már a különös fényvillanás előtt régen célba ért.

large_06f02cea77

vs7

A Jakutföldön élők követelik az orosz szövetségi hatóságoktól, hogy azonnal küldjön ki kutató csapatokat a körzetbe.

ufo0107

A helyi vadászok elmondása szerint mesterséges eredetű roncsdarabok hulltak alá az égből. Azóta pedig a lakosok nem merik elhagyni otthonaikat, és a postaszolgálat is akadozik az érintett települések között.





forrás: hír24

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com