Új ország van születőben

Bejelentették az „Űrállam”, azaz az Asgardia megalapítását. Mielőtt elkezdenénk nevetni az összeesküvés elméleteket kedvelőkön, le kell szögeznünk, hogy az ötlet nagyon is valóságos.


Az indítványozó maga az UNESCO Űrtudományi bizottságának elnöke, Igor Asurbejli orosz tudós.

unesco2

„Az „Űrállam” alapítását jelentette be egy csapat tudós és jogász Párizsban. Asgardia megálmodói szerint az űrnemzet célja az lenne, hogy elősegítse a világbékét, biztosítsa az új technológiákhoz való hozzáférést mindenki számára és védje a Földet a világűrből érkező fenyegetésektől.

A merész gondolatból született űrnemzet Asgard után kapta nevét, amely a skandináv mitológiában az istenek lakhelye.” – publikálta a The Guardian.

1

Bárki az űrnemzet tagjává válhat, amennyiben regisztrál.
Ha a regisztráltak száma eléri a 100 ezret, az alapítók megkérik az ENSZ-t, hogy hivatalosan fogadja el Asgardiát szabad és önálló országként.

Ha a neten rákeresünk az Asgardia szóra, akkor Wikipédia helyett egy Marvel Wikia oldalt találunk. E szerint ez egy égi város, amely a technológia és a máglya keresztezése. Felette egy „háromszög” istennő uralkodik, aki a mindenek felett uralkodó atyától magától Odintól átvette a hatalmat. Odin a Kígyó dühöngése után mondott le hatalmáról.

Asgardia - Ebben a névben sok minden rejlik.

„Asgardia az űrbékéről szól. Annak megakadályozásáról, hogy földi konfliktusainkat átvigyük az űrbe,” nyilatkozta a tudós. Legfőbb célunk egy olyan platform létrehozása, ami által megvédhetjük a Földet.

Asgardia filozófiai szempontból is egyedi: az egész emberiséget, minden egyes embert hivatott képviselni, függetlenül a személyes jóléttől vagy az ember hazájának vagyonától.” – nyilatkozta az UNESCO tudósa.

A tudós üzletember azt is elmagyarázta, hogy ezzel az akarattal az űrt kívánják megnyitni. Az űrprogramot és űrkutatást nélkülöző országok számára is megnyílik az űr. Ennek jelképeként az ún. Asgardia 2 műholdat kívánják fellőni két éven belül.

2

„Fizikai értelemben véve a polgárok a Földön maradnak, mindenki a saját országában él, de egyúttal állampolgárai Asgardiának is.” – fűzte hozzá a tudós üzletember Igor Asurbejli.

A fentiek egyébként valósak, de ha kicsit mégis elkezdünk konteókat gyártani, akkor belegondolhatunk, hogy ezzel az akarattal, akár a világkormány is elindulhat.

Érdekes dolog az is, hogy Asgardia alapításának bejelentése szinte egybeesik a Wikileaks legújabb ufó kampányával.

Valóság ide, vagy oda, de mindenképpen röhejes, hogy az emberiség számára létre akarnak hozni egy számára fizikailag elérhetetlen nem létező dolgot. A világűrben területek felosztását, miegymást, mindezt a világbéke nevében.

Mindenesetre a valós lényeg, hogy az ember számára valóban adatott egy olyan dolog, ami/aki szellemben is elérhető. A fizikai világ az ember éltében pedig maga a valóság.

„Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.”Biblia (Zsoltárok 24:1).

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, mint ahogy sok isten és sok úr van, mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, és mi is érte vagyunk, és egy Urunk, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala.”Biblia (1. Korinthus 8:5-6).

Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

http://ujhazak.com