Unokáik sem fogják látni?

Erről az átkos Horthy rendszerről, ami 17 év alatt zajlott le. Pont ennek a kormányzónak „sikerült” beleesni ebbe a történelmi darálóba, ami abba az időbe Közép-Európát sújtotta a II. világháborúban.


hobalEbben az időben hazánkat nagyon sokféle csapás érte. Nyugat felől Hitler seregei, és kelet felől a kommunista világhatalomra törekvő, megvezetett szovjet seregek nyomulása. Ebben az időben a második világháború miatt a hazánkra nagyon nagy csapások mérettek! Mind ennek tetejében az infláció, munkanélküliség, és már az akkor is a mesterségesen generált inflációk, válságok, háborúk, merényletek, és a nagy antant hatalma végül „győzött”. A-hazánk lakossága e rövid idő alatt 1.639.479 fővel növekedett. Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára: 13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett.

-2628 km. elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk - magyar találmány alapján.
Dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk!

A Dunán keresztül a világtengerekbe járása volt a magyar hajóknak. Abban az időben az államadósságainkat is kifizettük, és a gazdák tartozását is ki tudtuk fizetni.

A szociális ellátórendszerünket, már akkor megteremtettük, és az arra szorultakat hatékonyan tudtuk kezelni. Budapestet is a termál gyógyfürdő városok egyikévé nyilvánítottuk. A Dunakanyarban nyaralók lettek építve a Sóskúti Duna ágban. A nyaralókat kiterjesztettük a Balatonra is.

Nagyon olcsóak lettek a vonathasználatok, amik lehetővé tették a hétvégi kikapcsolódásokat a magyarnak. Ehhez az is szükség volt, hogy a világ értékálló valutája is hozzájáruljon ezekhez a jó dolgokhoz. Tulajdonképpen politikailag ebben az időben Magyarország a politikai függetlenségre törekedett.

1pen!

Amennyiben ezeket a megállapításokat úgy vesszük, hogy ez így volt a Kádár időkben is, akkor kísértetiesen is hasonlít a dologra?

A dolgok lényege az, hogy Horthy idejében nem volt Magyarországon sem fasizmus, sem pedig nemzeti szocializmus! Ráadásul nem egyetlen egy politikai rendszer sem uralta országunkat, és semmiféle terror rendszer nem tartotta rettegésben hazánkat. A napjainkban pedig Amerikát folyamatos támadások érik, hogy kitől? Azt az olvasó fantáziájára bízzuk!

(Tunika)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com