Ushuaia a világ legdélebben fekvő városa

Akik szeretik a telet, azoknak felüdülést, akik kevésbé szeretik ezt az évszakot, azoknak pedig egy kis vigaszt ad Ushuaia a világ legdélebbi városa, ahol mindig hűvös van.


Ushuaia Tűzföld tartományának 50 ezer ember lakta székhelye. A város Tűzföld legdélebbi csücskén helyezkedik el a fősziget egyik öblében. Északról a Martial-hegység veszi körül, délről a Beagle-csatorna vizei határolják. Északnyugatra egy csodálatos tó található a Lago Roca.

SONY DSC

A városban legelőször, mintegy 10. 000 évvel ez előtt az ona indiánok telepedtek le. A XIX. század elején a brit bevándorlók Yamának keresztelték el a helyet. A város nagy legendának örvendett, mert aranylelőhelyként beszéltek róla. Az 1880-as években ezért sok kincsvadász kötött ki Ushuaiába. A kincsvadászok nem jártak sikerrel, mert bedőltek a szóbeszédnek.

1896-ban az argentinok ezen a helyen egy börtönszigetet hoztak létre, ahol kegyetlen körülmények között tartották a bűnözőket. Ráadásul ebből a börtönből nem volt értelme megszökni, mert a cudar időjárási viszontagságok mellett Buenos Aires 300 kilométer távolságnyira volt. Ezt a börtönt egészen 1947-ig működtették. Juan Perón elnök ez idő tájt zárta be a börtönt. Az egykori börtön napjainkban múzeumként szerepel.

6

A város nagyon különleges és rendkívül szeretnivaló. Ugyanis ez a világ legdélebbi településének számít, ahol emberek bizony boldogan élnek. Nekünk, magyaroknak semmi okunk panaszra, hiszen élvezhetünk néhány hónap kellemes időt, a többi a túlélés, vagy a tél szeretetéről szól. Hiszen mindenben van valami csodálatos dolog.

Ushuaiában sarkvidéki éghajlat van. Januárban a legmelegebb hónapban 20 ℃  felé nem halad a hőmérő higanyszála. A téli hónapokban pedig az átlaghőmérséklet -6℃ . Egy év alatt 206 felhős és 146 csapadékos nap van. Általában a páratartalom egész évben 80%. A nyár rendkívül szeles, télen pedig a havazás, ónos eső és a viharok érvényesülnek.

2

3

4

5

7

8

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

10

11

12

13

14

15

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com