Úszva akarta utolérni a luxushajón lévő férjét a 65 éves nő

Egy 65 éves brit asszony megkísérelte a lehetetlent, úszva akart utolérni egy luxushajót, amin a férje volt.


Susan Brown majdnem belehalt a próbálkozásba, kihűlt állapotban szedték ki a halászok a vízből.

A házaspár trópusi hajóútra indult, amely India nyugati partjaitól kezdődött és 32 napig tartott volna. A 28. napon azonban állítólag összevesztek és Madeira kikötőjében kiszálltak, hogy hazamenjenek- írja a metro.

marco-polo-1024x576

A repülőtéren azonban a házaspár elkeveredett egymástól. Susan azt gondolta, hogy a férje, Michael visszament a hajóra, ezért utánament a kikötőbe.

A tengerjáró azonban akkorára már kifutott és az asszony még látta a távolból. Ekkor támadt az a hirtelen ötlete, hogy úszva utoléri a hajót. Ezért fogta magát és ruhástul kézitáskájával a karján beugrott a tengerbe.

60e84f941539f2b6d34166ae3245d2aa

A nőt három órával később a parttól 500 méterre helyi halászok mentették ki, mikor meghallották, hogy segítségért kiabál.

Állítólag még akkor is a retiküljét szorongatta, abba kapaszkodva próbált meg fennmaradni a vízen.

map3

A nő teste annyira kihűlt ez idő alatt, hogy majdnem meghalt. Susan azóta is kórházba van, de az állapota olyan rossz, hogy a hatóságok még nem tudták kihallgatni.

Közben kiderült, hogy Michaelt sem találták meg, így nem tudják, hogy repülőre szállt-e a felesége nélkül.

F7H5EJ Aerial view of Camara de Lobos, Madeira Island, Portugal

A helyi sajtóban még nem erősítették meg, hogy a pár összeveszett és ezért szakadt meg a trópusi út.

Arra várnak, hogy Susan jobban legyen és elmondja mi történt. Az asszony egyelőre az egyik madeirai kórház pszichiátriáján kezelik.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com