Vak nőt alázott meg a Volánbusz sofőr a Népligetnél

Megdöbbentő történetről számolt be a Bors, amely szerint egy vak nőt megalázott egy távolsági busz sofőrje.


A látássérült utast ugyanis nem engedte az első ajtónál leszállni, végül a többi utas sietett a nő segítségére. A lapnak az esetet az egyik olvasójuk mesélte el.

A budapesti Népligetnél felszállt egy vak nő, és leült a sofőr mögötti, vakoknak kijelölt ülésre. Amikor le akart szállni az első ajtónál, a buszvezető nem engedte. Azt mondta, azt csak a felszállók használhatják, menjen a hátsó ajtóhoz. A csomagjaival kénytelen volt hátra botorkálni a mozgó buszon. Szerencsére voltak segítőkész utastársak, akik kiakadtak a sofőr viselkedésén. Nem értem én sem. Lehet, hogy ez egy olyan előírás nekik, amit mindenáron be kell tartatni? – mondta el.

1001334_volanbusz-mti

A szabály az, hogy a távolsági buszokon és a városi vonalakon, ahol az első ajtós felszállást írnak elő, a járműveken kimatricázták, hogy az utasok ilyenkor a hátsó ajtót használják a leszállásnál.

Az esetre a Volánbusz sajtóosztálya is reagált, a válasz szerint ennek a betartatása nincs kötelező jelleggel előírva a buszvezetőknek.

„Csak azt tudjuk elképzelni, hogy munkatársunk nem vette észre, hogy látássérültről van szó. Ilyen konfliktusról eddig nem volt tudomásunk. Probléma inkább abból szokott adódni, hogy valaki nem akarja átadni a helyet a vakok számára fenntartott ülésen még akkor sem, amikor erre a busz vezetője kéri. Szabályzatunkban utasításként szerepel, hogy az arra rászorulókat segíteni kell” – közölték.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com