Vasárnapi nyitva tartás Ausztriában

Az üzletek nyitva tartása tabunak számít nyugati szomszédainknál.

shoppingEnnek oka, hogy a lakosság többsége továbbra is ellenzi. 57 százalék ellenzi, 39 százalék támogatná, míg 4 százaléknak nincs véleménye a vasárnapi nyitva tartásról. Azonban, a véleménynyilvánítók korát elemezve generációs ellentét figyelhető meg. Amíg az 50 év felettiek 35%-a támogatná a vasárnapi nyitva tartást, addig a 30 év alattiak több mint fele szeretné, ha vasárnap is nyitva tartanának az üzletek. Ez érthető, hiszen az idősebbek vásárolni, illetve bevásárolni mennek, míg a fiatalok shoppingolni járnak. Az előzőek napi szükségleteik fedezésére mennek vásárolni, a fiatalok számára a shopping, a plázázás időtöltést, akár életformát jelent.

Jelenleg a fővárosban a pályaudvarokon, a repülőtéren, nagy közlekedési csomópontokon, átszállóhelyeken, a központi kórház területén tartanak nyitva vasárnap is élelmiszer üzletek. Élelmet néhány benzinkút mellett üzemelő kis üzlet is árul vasárnaponként, azonban a szokásosnál magasabb áron értékesítik a portékát. Vasárnap lehet nyitva találni pékségeket is.

Bécs azt tervezi, hogy a turisták által gyakran látogatott helyeken, a belváros legkedveltebb sétálóutcáján a közeljövőben nyitva lesznek az üzletek, s nemcsak az élelmiszerboltok. Tény, hogy az elmúlt években egyre több kereskedelmi egység nyitott ki vasárnap is.

A vasárnapi bevásárlásért a határhoz közel élő osztrákok és az Ausztriában élő külföldiek  szívesen látogatnak át a szomszédos országokba, így Szlovákiába és Magyarországra is.

Forrás: Profil

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com