Végtagok nélkül is gyönyörűen fest Zuly

A phocomelia nevű betegséggel született a kolumbiai tehetség, akinek nincs szüksége kezekhez ahhoz, hogy csodálatos képeket alkosson.Zuly SanguinoAmikor Zuly Sanguino megszületett, akkor az orvosok elkönyvelték őt fogyatékosnak, mert már úgy jött a világra, hogy a phocomelia betegségben szenved, azaz nincsenek kezei és lábai. A kolumbiai lány azonban nem magatehetetlen, mert kiderült, hogy óriási tehetség lakozik benne.

Zuly Sanguino 2Ennek a képességnek a kiaknázásában nagy segítség volt Zuly édesanyja, aki annak ellenére, hogy a Sanguino család szegényes körülmények között élt, mindent megtett, hogy a lánya tanuljon. Az asszony ezért keményen dolgozott, hogy elég pénzt gyűjtsön össze arra, hogy beírathassa a gyermekét az iskolába.

Zuly számára azért is volt nagy segítség az édesanyja, mert 5 éves korában olyan mély depresszióba esett, hogy abból csak az asszony tudta visszahozni, mert ő továbbra is optimistán állította, hogy Zuly megtalálja az élete célját.

Zuly Sanguino 3A szülő kitartása nem volt hiába, mert Zuly kedvenc elfoglaltsága hamarosan a festés lett, és a fiatal lány, ahogy belejött, úgy készített egyre szebb képeket. 15 éves korára már egyre csodálatosabb festményeket alkotott, és az azóta eltelt időben még gyönyörűbb munkákkal büszkélkedhet.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com