Véletlenül felfedezett kincsek

Tíz eset, amikor a vak szerencsének köszönhetően találtak hatalmas összeget érő tárgyakat az emberek.

Gyerekként sokan álmodoztunk arról, hogy kalóznak, kincskeresőnek állunk, felnőttként pedig megfordulhat a fejünkben, hogy milyen értékes tárgyakat rejthet az idősebb rokon pincéje, padlása, ám azt ritkán gondoljuk komolyan, hogy tényleg találhatunk egy vagyont érő műalkotást, ékszert vagy bármi mást.

A következő tíz történet arról szól, hogy nagyon is, hogy lehetséges, hogy a vak szerencsének köszönhetően, hatalmas összeget érő tárgyat találjon az ember.A fémdetektoros kincsvadászok egy csoportja kincsesládát talált az erdőben: A világon nagyon sokan fémdetektorral próbálnak kincset keresni, többen pedig komolyan veszik ezt a hobbit, így az a holland csapat is, amely a helyi erdőket pásztázta, majd a YouTube-csatornájukra feltöltik, hogy mit találtak.

A legérdekesebb dolog, amit sikerült felfedezniük, egy nagy fa kincsesláda, amit az erdő közepén találtak, ám az rejtély, hogy mi rejtőzött a belsejében, mert a csapat ezt nem árulja el.Egy ritka, 1938-ban Superman képregényt találtak egy falban: Több, mint 75 évig rejtőzött egy Minnesota-i ház falában az Action Comics egy nagyon ritka kiadása, amelyben először szerepel Superman.

A kincset 2013-ban, a ház felújításakor, az épület szigetelésként használt újságok között találta David Gonzalez vállalkozó. Négy héttel később egy ismeretlen vevő 175 ezer dollárért vásárolta meg a képregényt. Az összeg közel 50 ezer dollárral több lehetett volna, ha Gonzalez nem tépi le a hátlapot, ám még így is szép summa ütötte a markát.A római „Hoxne Hoard” kincseket egy amatőr fémdetektoros fedezte fel: Eric Lawes, egy nyugdíjas kertész a mezőn járt az angliai Suffolkban, ahol az egyik barátja elvesztett kalapácsát kereste, ám végül nem azt találta meg, hanem Nagy-Britannia egyik leghíresebb római kori arany kincsét.

Lawes értesítette a helyi hatóságot a felfedezéséről, ők pedig kiásták a több, mint 140 ezer darab tárgyat, köztük érméket, gyűrűket, karkötőket, ezüst tárgyakat és más értékes kincseket. 1993 novemberében a római leletek értékét 1,75 millió fontra (azaz 2,66 millió fontra, vagyis 4,3 millió dollárra) becsülték, ez az összeg pedig a nyugdíjas kertész markát ütötte.

Napjainkban a British Múzeumban tekinthetőek meg a leletek legszebb és legértékesebb darabjai, valamint az a kalapács, amit Lawes keresett.Hárommillió dolláros baseball kártyát fedeztek fel a padláson: 2011 februárjában Karl Kissner nem is sejtette, hogy milyen értékes kincsre fog bukkanni, miközben az 1940-es években meghalt nagyapja, Carl Hench házának padlását takarítja.

Kissner egy fababaházban találta meg a korábban soha nem látott, 700 darabból álló, ritka baseball kártya gyűjteményt. A nagypapa kollekciójáról a szakértők azt mondták, hogy a milliókat érő gyűjtemény a legnagyobb és a legizgalmasabb lelet a sportkártyák gyűjtésének történelmében.

2011 augusztusában a család úgy döntött, hogy eladják a Baltimore-i Nemzeti Sportgyűjtők Gyülekezetének a baseball kártya gyűjteményt, aminek értékét a szakértők 2-3 millió dollárra becsülték.A nagymama széfje sok családi titkot nyitott meg: Amikor egy család kitakarította a nagymama házát, akkor egy hatalmas széfet fedeztek fel, aminek kinyitása után kiderült, hogy nagyon értékes holmikat rejt.

A ház tulajdonosai azonban nem csak ezért kaptak sokkot, hanem azért is, mert a nagyi széfjében puskák és érmékkel teli zsákok pihentek. A kincs összértéke 15 ezer dollár, ám a család máig se tudja a nagymama titkát, ami az is lehet, hogy bankrabló volt.Egy férfi, aki talált egy eredeti Függetlenségi Nyilatkozat példányát egy 4 dolláros képkeretben: 1989-ben, Adamstown bolhapiacán vásárolta meg 4 dollárért a régi festményt egy férfi, aki úgy gondolta, hogy a keret újra felhasználható.

Amikor a vevő levette a szerzeménye hátulját, akkor egy összehajtott papírt talált benne, ami alaposan meglepte, ugyanis a dokumentum az 1776-ban kiadott Függetlenségi Nyilatkozat egy eredeti példánya volt.

A hihetetlen felfedezésről 1991-ben számoltak be, ám a megtaláló nevét nem árulták el. Ugyanebben az évben a kéziratot elárverezték a Sotheby-ben, ahol 2,420 ezer dollárt adtak érte.Az 1,250 ezer dolláros remekmű évek óta a falban volt: Egy indiai otthon falán található lyukat fedtek el a 29 dolláros festménnyel, ám egy napon, amikor a család egy művészetről szóló társasjátékot játszott, akkor a ház tulajdonosa rájött, hogy valójában mennyire értékes a festmény.

Kiderült, hogy a falon függő kép Martin Johnson Heade Magnóliák aranybársony ruhán című alkotása, ami a művész harmadik legérdekesebb munkája. 1999-ben a Houstoni Szépművészeti Múzeum szakértői is megerősítették a festmény eredetét, a tulajdonosnak pedig 1,25 millió dollárt ajánlottak érte, hiszen az alkotás az eredeti keretében, tökéletes állapotban volt. A festmény tulajdonosa elfogadta az ajánlatot.A Nagy Gazdasági világválság idejéből származó pénztárát egy fürdőszoba falában rejtették el: 2006-ban Amanda Reece úgy döntött, hogy változatosságra vágyik, ezért felbérelte Bob Kitts vállalkozót, hogy bontsa le a fürdőszoba falát a Cleveland-i házában, mert szerette volna azt kibővíteni.

Kitts csak félúton járt a munkával, amikor felfedezte a két zöld fémdobozt, amik a fal belsejében voltak felfüggesztve. A dobozokban talált borítékok régi számlákat rejtettek az 1920-as évekből, valamint a Nagy Gazdasági világválságból származó pénzt, aminek értékét 180 ezer dollárra becsülték.Három testvér találta meg Panagyurishte arany kincseit: A trákiai mesterművészet remekműveit 1949-ben találták meg a Deikov testvérek, akik Bulgáriában, a Panagyurishte város közelében található gyár agyaggödrében dolgoztak.

A földből egy tányér, egy amfóra és 7 rhütön (ivóedény) került elő. A leletek 24 karátos aranyból készültek, a súlyuk pedig 6,164 kilogrammot nyomott. A régészek azt feltételezik, hogy a kincs eredeti tulajdonosa egy eddig ismeretlen trák uralkodó vagy gazdag ember lehetett a III. században.

Tekintve, hogy rendkívül értékes, ritka leletekről van szó, ezért a bolgár hatóság a bolgár nemzeti bankban tartja, de másolatokat a világ több múzeumában tartanak.Eredeti Jackson Pollockot 5 dollárért vásárolt meg: A turkálóban soha nem tudhatod, hogy mit fogsz találni, különösen akkor, ha a ruhák mellett antik holmikat is tartanak. 1992-ben Teri Horton azért tért be a kaliforniai San Bernardino turkálójába, hogy születésnapi ajándékot keressen az egyik barátjának.

Horton soha nem volt egy nagy műértő, viszont megtetszett neki egy festmény, amiért kifizetett 5 dollárt. A nagy festmény azonban egyik barátja szobájába se illet, úgyhogy néhány évvel később visszakerült Horton birtokába.

Horton garázsvásáron próbált megszabadulni a festménytől, amit meglátott egy művészet tanár, aki azt mondta, hogy nem kizárt, hogy az alkotás Jackson Pollock mesterműve. Az ezt követően felkért törvényszéki szakértő megállapította, hogy a vásznon lévő ujjlenyomat a művészé.

Egy műgyűjtő 2 millió dollárt ajánlott a Pollock festményért, de Horton akkor nem akarta eladni, ám később 50 millió dollárt fogadott el a festményért, ami még mindig az ő tulajdona.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com