Videó! A férfi, aki ellenálló az áramütésre

Raj Mohan Nair igazán különleges férfi, hiszen magasabb áramütések sem ártanak neki, teljesen sértetlenül marad a kísérletek után.


A férfi világhíres lett, rengetegen szuperhősnek tartják, mert képes halálos áramütéseket is túlélni. Az emberekre már kisebb áramütések is halálosak lehetnek, de nem Raj Mohan Nairra. Kívülről semmi különleges nem látható a férfin, azonban, hogyha áramot vezetünk a közelébe, akkor észrevehetjük csodálatos képességeit.

Raj-Mohan-Nair2-550x315

Bárkihez hozzáérintenénk ezeket a vezetéket, az megállítaná létfontosságú szerveiket. Azonban Mohan képes a vezetékeket a szájába venni, anélkül, hogy bármi baja történne.
Mohan még gyermekkorában fedezte fel képességét. Hétéves korában elveszítette az édesanyját, ezért megpróbálta megölni magát. Fogott két vezetéket, és összeillesztette őket, de legnagyobb meglepetésére semmi sem történt. Ekkor döbbent rá, mekkora ajándékot kapott istentől.

Raj-Mohan-Nair-550x412

Azóta már rengetegen tesztelték a férfi képességeit, és azt találták, hogy Mohan teste tízszer annyi áramot képes elviselni, mint egy normál emberi szervezet. A férfinek ugyan szemei csillognak az áramütés során, emellett egy pillanatra el is veszíti a látását, mégsem történik semmi. Egy átlagos embernek ilyen mértékű áramtól azonnal megállna a szíve.

[video width="600" ][/video]


 

forrás: OddityCentral.Com


Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com