Videó! Az emberi akarat csodákra képes

Íme, az ember, aki nem ismer lehetetlent, hiszen megvalósította álmát.


jcba300Sokan elmondhatjuk, hogy nem vagyunk megelégedve külsőnkkel. Van, akinek problémát szépsége okoz, vagy esetleg csúnyának gondolja magát. Előfordul olyan is, akiknek nagy problémát okoz, hogy soványnak, vagy éppen molettnek érzi magát.

A lényeg, hogy amíg jól érezzük magunkat bőrünkben, addig nem kell foglakoznunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk az emberek. Ha már magunknak jelent akadályt állapotunk, és tudjuk, hogy miként korrigálhatunk rajta, akkor jön az emberi akarat.

Így tett Jon Calvo is, aki elképesztő transzformáción ment keresztül a puszta emberi akaratát felhasználva. A videón láthatjuk, hogy milyen küzdelmeket vívott meg ez a srác három év leforgása alatt. A teste súlyából a legjelentősebb súlyvesztést az utolsó három hónapban tapasztalta.

A videón montázs is látható, hogy miként mentek végbe a folyamatok. Jon azonban hasa, és melle megereszkedésével még nem tudott mit kezdeni, de ezt a problémát plasztikai sebészeti megoldással, jó eséllyel meg lehet oldani.

jc1

Egyes szakemberek szerint a fogyás ugyanolyan akaraterőt igényel, mint egy sovány ember számára a hízás. Az egyiknek uralkodni kell az étvágyán, a másiknak pedig meg kell tanulni rendszeresen étkezni. Mindkettő nehéz dolog, de ott van a kezünkben az emberi akarat, ami csodákra képes.



(Fb)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com