Vissza a jövőbe utalásokkal ünnepelt az autósport világa (Képek)

Többen megemlékeztek Marty McFly érkezéséről.fureA filmrajongók körében különleges jelentősége volt 2015. október 21-ének, hiszen a Vissza a jövőbe trilógia második részében ez volt az a nap, amikor Marty McFly megérkezett a jövőbe.

A film jövőképe szerint légdeszkával, repülőautókkal kellene járnunk, a cipőnk önmagát fűzné be, ha elázunk, akkor a ruhánk önmagát szárítaná meg, és méretre igazítaná magát, az ételek pedig sütés közben nőnének meg.

Ezzel szemben csak néhány találmány valósult meg.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ilyen például az okosszemüveg, de létezik már a légdeszka, repülőautó is, ám ezeket jelenleg tesztelik, és kereskedelmi forgalomban még nem kerültek.

Habár a legtöbb filmben látott újdonság egyelőre csak álom, ez mégsem vett el semmit abból, hogy tegnap mindenki megemlékezett valamilyen módon Marty érkezéséről. Az autósport világából többen képekkel, vicces, meglepő összefüggésekkel köszöntötték a filmes ünnepet.laudaOktóber 21-ének a Forma-1 tér-idő kontinuumában is különleges jelentősége van, mert ez az a nap, amikor hárman is megszerezték a világbajnoki címet, ráadásul Senna, Lauda, és Raikonnen is piros szerelésben ünnepelhetett.SainzA Toro Rosso 21 éves spanyol pilótája nemcsak beöltözött Marty McFly-nak, hanem a Twitteren a Carlos Sainz nevet is megváltoztatta Carlos McFly-ra.trorSainz mellett a csapata is megemlékezett a Vissza a jövőbe című filmről. A Toro Rosso a következő összefüggést fedezte fel a két pilótájuk rajtszámában: [OCT] [21] [2015] : 55+33=88... the Future is now!pilotoonsAz autósporttal kapcsolatos grafikákat és karikatúrákat készítő Pilotoons egy aranyos rajzzal állított emléket.vasútKatherine Legge autóversenyző London legforgalmasabb vasútállomásán találkozott ezzel a kiírással, amin arra hívják fel a figyelmet, hogy a légdeszkázás és az időutazás együttes használata tilos.

(Forrás: Twitter, Formula1.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com