Visszatér a Nokia 3310!

Az akksi egy feltöltéssel napokig bírta és állítólag elpusztítani lehetetlen volt. Világszerte 125 millió darabot értékesítettek sokak kedvencéből.

2014-ben a Microsoft felvásárolta a Nokia mobilüzletágát.
Azt tervezték, hogy újra felélesztik a sikeres telefont, méghozzá nem is akárhogy!

 

A készülék a Nokia 3310 with PureView. Még három évvel ez előtt a készülékhez akkora brutális kamerát ígértek, hogy az még a mai csúcskészülékekre sem jellemző. A kamera 41 megapixeles bontású lett volna Zeiss optikával, egyben Xenon vakus kamerával. Megszokott eredeti formáját megtartotta volna a háromhüvelykes (7,62 centis) érintőképernyővel és a Windows operációs rendszerrel.

A Nokia 3310-esben egy kétmagos procit 2 GB RAM, és 32 GB beépített tárhely kapott volna helyet, méghozzá úgy, hogy eredeti méretét is nagyjából megőrizte volna. A sors fintora, hogy a projekt nem valósulhat meg, mert a Nokia mobil divíziója visszakerült finn kézbe. Valójában az új Nokia 3310 miként fog kinézni, azt a február 26-i barcelonai bemutatóig nem fogjuk megtudni.

Az ára állítólag átszámítva 20 ezer forint környékén lesz és egyáltalán nem biztos, hogy a finnek a HMD Global Microsoft koncepcióját fogják megvalósítani.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos,  aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos, aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Márknak egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy eltegye a bankókat.

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Németországban a hörcsög védett állatnak számít, így meg kell várni, míg felébred.

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

A hitszónok bejegyzése nagy botrányt váltott ki a szingapúri lapban.

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

http://ujhazak.com