Visszautasította a hotel a pár előre kifizetett foglalását, mert nem házasok
Mumbai egyik szállodájában hihetetlen eset történt a napokban. Egy 23 éves indiai lány 31 éves dél-afrikai barátjával szeretett volna megszállni egy hotelben, a pár előre kifizette a szobafoglalást.
A hotelbe érve azonban a recepción közölték velük, hogy nem szállhatnak meg náluk, mert nem házasok és a pénzt sem fizették nekik vissza. A FabHotel igazgatója szerint az internetes oldalukon rajta van a "Nincs házasság, nincs szállás!" szabály.
A lány a barátjával éppen egy indiai körúton volt és két napig Mumbai városában szerettek volna maradni. A fiatalok mind a ketten neves angliai egyetemre járnak és már több hónapja együtt vannak.
Nemrég indiai körutazásra indultak és mindent előre elterveztek. A lány barátjának ez volt az első indiai útja, ezért előre lefoglaltak egy deluxe szobát a FabHotel Panchavi Residency, Adheri (West) szállodában. A számlát is online fizették ki több héttel az érkezésük előtt.
Megérkezésük után a fiatal pár taxiba ült a mumbai reptéren és a hotelhez érve rögtön a recepcióra mentek, ahol bemutatták útleveleiket. A személyzet ekkor közölte velük, hogy nem szállhatnak meg, mert nincsenek összeházasodva. Egy táblát is mutattak, amelyet a recepción tettek ki és a következőt írták rá: "Párok nem, csak házasok!"
A fiatalok megpróbáltak beszélni a hotel közönségkapcsolati igazgatójával, de 50 perc alatt sem sikerült dűlőre jutniuk. Az illetékes először ugyan felajánlotta, hogy egy másik hotelben keresnek nekik szobát, de később ezt megváltoztatta és közölte, hogy nem tudnak segíteni nekik -számolt be róla a Times of India.
A hotel a befizetett összeget sem térítette vissza és úgy tekintette, hogy a pár a foglalását törölte.
Az egyetemisták az egészet értetlenkedve fogadták, hiszen azelőtt már jártak Delhi, Jaipur, Udaipur városában és ott egy hotel sem utasította el őket. Az egyetemisták szerint Indiában nincs olyan törvény, amely tiltja a nem házas pároknak, hogy egy hotelszobában szálljanak meg.
A FabHotels szóvivője az eset miatt sajnálkozását fejezte ki.
Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások