Vízzel akarta átverni a rendőröket a részeg sofőr

Ittasan is vágott az esze Bryan Byersnek.Alexander ZambenedettiMegpróbálta átverni a rendőröket Bryan Byers, aki a New Jersey-i Spartában figyelmen kívül hagyott egy stoptáblát és belehajtott a védőkorlátba, amivel csúnyán meghúzta a BMW-jét. A részeg férfi azonban nem esett kétségbe, hanem felhívta az egyik barátját, hogy azonnal vigyen neki 5-5 gallon, azaz 45 liter vizet.

Amikor a barát megérkezett, akkor a két férfi szétlocsolta a vizet az úttesten, hogy a hidegben az megfagyjon, Byers pedig előadhassa a rendőröknek, hogy a jégen csúszott meg, azért amortizálta le a szalagkorlátot.

A briliáns tervbe azonban hiba csúszott, hiszen egy járőr észrevette az úton sétálgató Byerset, és a kocsijában ülő barátot, Alexander Zambenedettit, aki mellett ott volt a két kanna víz. A járőr először azt hitte, hogy vadat lát, ám hamarosan felismerte, hogy emberek vannak az úton.

A járőrnek gyanús lett, hogy Zambenedetti miért nem visel inget a mínusz 15 fokban, ezért odament a két férfihoz, majd a kérdésére Byers bevallotta, hogy vékony „fekete jeget” akartak csinálni az útra alibinek.

Az előállítás után kiderült, hogy mind a két férfi részeg, úgyhogy ittas vezetésért tartóztatták le őket. A gyanúsítottak első tárgyalására csütörtökön kerül sor. A rendőrség elmondta, hogy a két férfi terve biztos, hogy nem sikerült volna, mert korábban felsózták az utakat, amik emiatt mindenhol jól járhatók voltak.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com